Huszonöt évnek kellett eltelnie, és az Emberi Jogok Európai Bizottságának utasítására volt szükség, hogy az 1990. júniusi bányászjárás dossziéiról lefújják a port, és szervezőit törvény elé citálják. Még lehetett volna vele várni egy keveset, úgy huszonöt évet, míg az érintettek –ha nem is egészen önkéntesen, de – eltávoznak az élők sorából, és akkor haláluk után, hosszú-hosszú kemény, posztumusz börtönévekre lehetett volna ítélni őket a bányászlátogatások kapcsán. Már egyszer volt is vizsgálat ez ügyben, de a mostani korrupcióellenes főügyész, Laura Codruţa Kövesi akkor Románia főügyészeként lefújta az akciót. A gyanúsítottak még életben vannak, és elmagyarázzák, amit eddig is, hogy a bányászok 1990 júniusában csak rendet teremteni mentek Bukarestbe. Csupán árvácskákat akartak palántálni az Egyetem tér zöldövezeténél, ahol az Iliescu ellen tüntetők akadályozták a mezőgazdasági munkálatokat. Ezért is vittek magukkal botokat, amelyeket csakis ültetőpálcának akartak használni. Úgy mellékesen, feldúlták az ellenzéki pártok székházait, mert hírszerzési források szerint azok némelyikében kábítószert rejtegettek. Azonkívül bementek rendet teremteni az egyetemre is, mert informálták őket, hogy ott hőzöngő diákok tartózkodnak. A bányászoknak bányászruhába öltözött titkosszolgák szolgáltattak titkos információkat arról, hogy kiket kell kezelésbe venni. A vájárok megmondták kerek-perec, ők dolgoznak, nem gondolkoznak, és az értelmiséginek látszó személyeket úton-útfélen elagyabugyálták. Akkoriban veszélyes volt az utcára menni például a szemüvegeseknek. Az események után egy bányászt ítéltek el, egy Domokos Dénes nevűt, mert állítólag le akarta fejezni a diákvezért, Marian Munteanut. Szerencsére őt a nagy bányászvezér, Miron Cosma – saját bevallása  szerint – megmentette.
Cosma, a kőszén csillaga többször is megcsillogtatta vezéri képességeit, és mivel már jól ismerte az utat, még néhányszor elvitte a bányászokat, akik előbb azt követelték, hogy a miniszterelnök, Petre Roman (Don Pedró) menjen hozzájuk a Zsil völgyébe. Mivel ő nem ment le, hát felmentek ők ismét Bukarestbe, és leváltották Pedrót, Iliescu nagy örömére. Később még kétszer rándultak ki a Dâmboviţa partjára. Már tankokat és éles lőszert is be akartak vetni ellenük, pedig elég lett volna néhány bányászbusz kerekét kivágni, pár személyautó ablakát betörni, és elment volna a kedvük a kirándulóknak a további vonulástól. De ez már történelem. Kár tovább bolygatni. Elég, ha csak ezt a régebbi, 1990-es ügyet ásták elő.
A szociáldemokrata főtitkárnak, az egyetlen jelöltként induló és így igen demokratikusan megválasztott Liviu Dragneának szintén éppen most, 25 év után jutott eszébe, hogy elítélje a tényt, hogy eleddig nem ítélték el a kommunista diktatúrát és az 1990-es júniusi bányászjárást övező erőszakhullámot. Nem mondta, de bizonyosan azért degradálta Iliescu mestert egyszerű pártaggá, mert vádat emelnek ellene. Részt vehet ugyan a pártgyűléseken, de szavazati jog nélkül. A fővezér Dragneának elég sok vörös báró párttagja van, akik ellen korrupciós ügyekben folyik eljárás, de őket nem ebrudalhatja ki pártja vezetéséből, mert akkor alapember nélkül maradna.