Egyelőre viszonylag kevesen veszik igénybe a Csíki negyedbeli Sing-Sing épületében a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett éjjeli menedéket. A szolgálat munkatársai ugyanakkor felkészültek, hogy hamarosan megnő az éjszakára behúzódók száma, illetve, ezen a télen is felkeresik önkénteseikkel azokat, akik a szabad ég alatt vagy használaton kívüli épületekben tengetik mindennapjaikat.
Székely Róbert, a hajléktalanszálló vezetője érdeklődésünkre kifejtette, minden szempontból felkészülten várják a hidegebb időjárást. A volt szociális tömbházban, ahol a menedékhely működik, jelenleg sokkal kevesebben vannak, mint tavaly, ugyanis kilenc személynek időközben sikerült állást, lakást találni, illetve párat közülük öregotthonokban elhelyezni. Előbbiek számára mind a munkahely, mind a bérelt lakás megszerzésében a szolgálat közvetített, mivel általános tapasztalat, hogy sem a munkáltatók, sem a lakástulajdonosok nincsenek túl nagy bizalommal ezekkel az emberekkel szemben. A kilenc, menhelyről kikerült ember közül kettő nő – tette hozzá Székely. A lakást bérlők egyébként az összes költséget maguk rendezik, a szeretetszolgálat csupán a közvetítést vállalta.
Székely Róbert továbbá elmondta: az éjjeli menedéken várhatóan decemberben, illetve januárban nő majd meg a forgalom. Ők legtöbb egy tucat személlyel számolnak, akik az eddigi években is behúzódtak a komolyabb hideg beállta után. Az eddig érvényben lévő szigorú szabályok egyébként nem változtak. Ami a menhelyet elutasítók, hidak alatt, illetve elhagyott épületekben élőket illeti, a vezető megerősítette, hogy idén is felkeresik azokat, akikről tudomásuk van. Az önkénteseik az időjárás függvényében indulnak majd el, takarókkal, illetve más szükséges tárgyakkal látják el az illetőket. Ezek az emberek egyébként különböző okok miatt utasítják el, hogy bevonuljanak éjszakára a menhelyre. Egy részük nem fogadja el, hogy a nőknek és a férfiaknak külön kell eltölteniük az éjszakát, így társuktól külön kellene lenniük.