Sportiskola alakulhat Kovásznán. Több szülő jelezte: kívánatos lenne, hogy gyerekeik szülővárosukban folytathassák sportkarrierjüket, ne kelljen más települések klubjainak színeiben bizonyítaniuk. A sportiskola létesítésének lehetőségeit Ovidiu Chira, a sepsiszentgyörgyi MSC kézilabda szakágának elnöke ismertette a városi tanáccsal.
A sportiskolák külön tanintézményként, saját adminisztrációval, költségvetéssel működnek, a pénzalapokat az oktatási minisztérium biztosítja – de más forrásokat (például önkormányzati támogatásokat, pályázati lehetőségeket, saját bevételeket, adományokat) is felhasználhatnak. Legalább három szakággal kezdheti meg működését, de a szükséges engedélyeztetés mellett továbbiak beindítására is adott a lehetőség. A sportiskolák használhatják más tanintézmények felszerelését, sporttelepeit. Az iskolában edzői tevékenységet viszont csak olyan sporttanárok folytathatnak, akik edzői képzést is végeztek. Az intézmény tevékenységének célja az utánpótlás kinevelése, Kovásznán pedig vannak reményteljes sportolók – vázolta a lehetőséget Chira.
A sportiskola alapítását illetően a helyi tanács térfelén a labda, első lépésként meg kell hozni az intézmény létesítéséről szóló határozatot – ha akarják, minél hamarabb kell dönteni, hogy a szaktárca költségvetésébe lehessen foglalni a kiadásokat. Ennek alapján intézkedhet tovább a megye tanfelügyelősége, a végső döntést az oktatási minisztériumban hozzák meg. A szükséges iratcsomó összeállításában segít az MSC – ígérte Chira.
A tanácsülésen felvetődött, melyek lennének az induló szakágak. Chira a birkózást és kézilabdát javasolta, dr. Nicolae Enea a sakkozás lehetőségét vetette fel. Becsek Éva, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum igazgatója elmondta, pontosan fel kell mérni, milyen ágazatokra van szükség, ezt az iskola diákjai között végzett kutatás is megmutathatja. Az ülésen több tanácstag megállapította: a sportiskola nemcsak a sportolók számára lenne hasznos, a város is gyarapodhatna ezáltal. Pénz kerülhet újabb sportlétesítményekre, az edzőtáborok, a versenyek az idegenforgalom terén is pozitívumot hoznának.