A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány projektje első lépéseként olyan Kárpát-medencei, rendkívüli tehetségű, 16–30 éves fiatalok jelentkezését várja, akik kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, országos, illetve megyei tanulmányi, sport-, művészeti versenyeken dobogós helyezést értek el, eredményeiket publikálták, illetve motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában.
A jelentkezéseket a www.kmta.hu/regisztracio honlapon várják. Az alapítvány célja felkutatni az itt élő tehetséges fiatalokat, biztosítani fejlődésüket. Ennek érdekében együttműködik a magyarországi és nemzetközi tudományos élet szervezeteivel, elősegíti a külhoni szervezetek és személyek közötti információáramlást. Fontosnak tartják, hogy a tehetséges fiatalok az élet minden területén megállják helyüket, emiatt a mentoráláson túl pénzügyi ismereteket is oktatnak. A kiválasztott tehetségek részére az üzleti és a tudományos élet megbecsült szereplőit kérik fel mentorszerepre. További információkat az erdeklodes@kmta.hu e-mail-címen lehet kérni. (fer-)