Új tetőt kap a Mikó

2015. október 29., csütörtök, Közélet

Ázik a Székely Mikó Kollégium, ezért a park felőli épületszárny tetejét felújítja az önkormányzat. A munka napokon belül elkezdődik, egyelőre az önkormányzat költségvetéséből, de Antal Árpád polgármester reméli, hogy sikerül kormánytámogatást is szerezni mellé.

A tetőfelújítás 535 735 lejbe (nagyjából 121 ezer euróba) kerül, és még idén be akarják fejezni. A református egyháznak 2002-ben visszaszolgáltatott, majd 2012-ben visszaállamosított épület műemlék, és bár az utóbbi évtizedben nagyon sokat javítottak rajta – a külső homlokzatokat, az alagsort és a belső udvart is rendbe tették, tornatermet építettek –, a tetőzeten mindössze a legszükségesebb beavatkozásokat végezték el. Most azonban új cserepeket kap a régi iskola, és kisebb javításokat is végeznek, ahol szükséges. (demeter)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2015-10-29: Közélet - :

Tehetséges fiatalokat támogatnak

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány projektje első lépéseként olyan Kárpát-medencei, rendkívüli tehetségű, 16–30 éves fiatalok jelentkezését várja, akik kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, országos, illetve megyei tanulmányi, sport-, művészeti versenyeken dobogós helyezést értek el, eredményeiket publikálták, illetve motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában.
2015-10-29: Közélet - :

Házkutatások banki csalóknál

Tizenkét házkutatást hajtottak végre a Kovászna megyei rendőrség munkatársai kedden Sepsiszentgyörgyön. Tíz gyanúsítottat – 23 és 53 év közötti férfiakat – őrizetbe vettek, a nyomozást vezető ügyész tegnap elrendelte bírósági felügyelet alá helyezésüket. (A rendőrség előzetes letartóztatásukat javasolta.) Ketten szabadlábon védekezhetnek.