Gazdag anyaggal mutatja be a kibernetikus képzőművészet atyjának tartott, magyar származású Nicolas Schöffer munkásságát a budapesti Műcsarnok tegnaptól látogatható retrospektív kiállítása.
Megvalósult álomként beszélt a nagyszabású kiállításról Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója, majd felidézte: tavaly kezdett tárgyalni a művész özvegyével, Éléonore Schöfferrel arról, hogy a magyar közönség 1982 után ismét találkozhasson a Franciaországban élt alkotó munkáival. Rockenbauer Zoltán kurátor hozzáfűzte: a mintegy 80 alkotást felvonultató életmű-kiállítás nemzetközi szinten is egyedülálló, mert az özvegy ritkán ad kölcsön fontos munkákat az életműből, a Műcsarnokban azonban Nicolas Schöffer egész pályája végigkövethető a legjelentősebb alkotásokon keresztül.
Nicolas Schöffer grafikusként indult, majd a kinetikus művészet tette világhírűvé, hogy aztán élete végén egészségügyi okokból visszatérjen egy másfajta, számítógépes grafikához. Korai munkái annyira kevéssé ismertek, hogy még feleségének is csak néhány évvel halála előtt mutatta meg azokat – mondta el a művészettörténész. Schöffert az általa kidolgozott tér-, majd fénydinamika tette világhírűvé, melynek lényege, hogy a műtárgy szinte másodlagossá válik, ahhoz képest, amit a térből kivág. Szobrainak nincs egyetlen nézőpontja, mindegyik éppúgy érvényes, a Guillaume Richard által kidolgozott látványterv ezt az időnként változó megvilágításon keresztül is szemlélteti. Noha Schöffert a kinetikus képzőművészet atyjaként tartják számon, ő inkább kibernetikus művészként tekintett magára, hiszen hamar továbblépett, és szobrai gyakran környezetükre is reagálni kezdtek. Első kibernetikus munkáját CYSP 1 néven 1951-ben hozta létre, ekkor Maurice Béjart balettet is komponált rá. Szegő György elmondása szerint az 1960-as évektől mind erőteljesebben vetődött fel a statikus architektonikus hagyomány megújításának szükségessége; ennek a mozgalomnak egyik franciaországi vezéralakja Schöffer volt.
