A levegőben van?

2015. október 31., szombat, Közélet

Szokatlan okból kényszerült egyik határozatának módosítására a sepsiszentgyörgyi tanács: technikai helyett etnikai oktatás jelent meg a tanfelügyelőséggel pár hete kötött, szakiskolákkal kapcsolatos együttműködési megállapodásban, és ezt úgy szavazták meg, hogy senki nem vette észre.

Antal Árpád véleménye szerint azért történhetett meg, mert vannak, akik még a terekből és épületekből is etnikai ügyet akarnak faragni, és bármennyire nem szeretné ezt a városvezetés, a kifejezés ott a levegőben. Erre senki nem válaszolt, talán mert pár perccel korábban már lecsengett egy ilyen jellegű vita: Rodica Pârvan szóvá tette, hogy a Mihai Viteazul-líceum kimaradt egy határozatból, és így nem kapja meg a díszterem felújítására szánt pénzt, mert a tanács „kettős játékot folytat, mint mindig”. Ezt a  gyanúsítást a polgármester visszautasította, azután Sztakics Éva alpolgármester és Mădălin Guruianu is magyarázta, hogy a díszteremre már korábban utaltak ki pénzt, most a versenytárgyalás után megmaradt összeg átcsoportosításáról van szó. Antal Árpád elmondta: a következő uniós költségvetési ciklusban elméleti líceumokra nem, csak óvodák, bölcsődék és szakiskolák felújítására lehet majd pályázni, ezért a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen és a Mihai Viteazul Főgimnázium korszerűsítését saját erőből, fokozatosan fogják elvégezni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2015-10-31: Jegyzet - Kerekes Gyula:

Kerítés vagy kapu szárnyakkal? (Kármentő)

Az elmúlt két-három hónapban Werner Faymann osztrák kancellár egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnököt kritizálja. Kérdezve, kérdezetlenül bírálta az orbáni menekültpolitikát, elítélte annak „embertelen” voltát: fennhangon, szinte parancsolóan követelte a magyar kormánytól a menekültválság humánus kezelését, miközben a diplomáciával köszönőviszonyban sem levő, útszéli stílusban hol hazugnak, hol nácinak titulálta „az emberiség határait átlépő” Orbánt.
2015-10-31: Közélet - Bokor Gábor:

Kovászna csatlakozott a Progresszióhoz

A Progresszió Leader Helyi Akciócsoport tagja lesz Kovászna önkormányzata. A szervezethez való csatlakozást jóváhagyó tanácsi döntést legutóbbi ülésükön hozták meg a városatyák.