Szekeres Attila
Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével! – hangzott el Nagy Imre, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke 1956. november 4-én hajnalban elmondott rádióközleménye.
És jöttek a szovjet hadsereg tankjai, és ellepték az országot, elsősorban a fővárost, és vérbe fojtották a szabadságharcot.
Az 1956. október 23-án kirobbant forradalom 28-án már győzedelmeskedett, ám a Szovjetunió a fegyveres fellépés mellett döntött. Miközben Nagy Imre a megszálló Vörös Hadsereg csapatainak kivonásáról tárgyalt, a szovjet haderő folyamatosan hadi állásokat épített ki. November 3-án kelepcébe csalták a honvédelem vezérkarát, s másnap megindították a támadást. Elfoglalták a laktanyákat, lefegyverezték a hadsereget, de a felkelők véres harcot vívtak a hódítókkal, elnyomókkal szemben. Lehet, hogy tudatában voltak annak, reménytelen a világ legnagyobb szárazföldi erejét képviselő Szovjetunió elleni harc, de mégis kiálltak, mert fűtötte őket igazságuk tudata, a zsarnokság elleni fellépés, a szabadságvágy. De jöttek a tankok, és folyt a vér, és következett a megtorlás a szovjetek által kinevezett Kádár János vezetésével.
Az emlékezés és a gyász napja november 4-e.
Ezen a napon emlékezünk a barcaföldvári fogolytábor ártatlan áldozataira is, idén immár tizenhatodik alkalommal, mióta Ungvári Barna András, egykori hidvégi református lelkipásztornak és segítőtársainak román hatalmi ellenszéllel szemben sikerült a fogolytábor helyének közelében emlékkertet kialakítani.
Emlékezzünk, mert emlékeznünk kell, és ne csak emlékezzünk, hanem reménykedjünk is. Mint ahogyan az ’56-os forradalmárok is tették, küzdjünk igazunkért, jogainkért, autonómiánkért. A szó és a jog fegyverével. És ha hatvanhatszor eltaposnak, akkor is talpra állunk, akkor is szembeszállunk, jelképesen virággal harcolunk a tankok ellen, mert tudjuk, hogy miénk az igazság: szabadok akarunk lenni, és egyenlőek a többségi nemzet tagjaival, ugyanúgy használni anyanyelvünket, mint ők, korlátozások nélkül, rendelkezni kincseink fölött, magunk dönteni dolgainkról. Értsék meg, nem akarunk elvenni senkitől semmit, nem akarjuk megrövidíteni őket, csak azt szeretnénk, ami nekik megvan. Nekünk is megvolt, de ők elvették. Most visszaköveteljük. És ha levernek, ismét felkelünk. Mindaddig, amíg felismerik, nem szegényebbek lesznek azáltal, hogy visszaszerezzük az évszázadokon át élvezett jogainkat, hanem ők is gazdagabbak lesznek.
És jöhetnek a jelképes tankok, mert nem félünk. Nem erőszakkal, hanem szép szóval, de kiállunk és kiáltunk. Kiáltunk, mert igazunk van.
