Kereken 250 éve múlt hétfőn, hogy Mária Terézia királynő adománylevelében bővítette Erdély címerét. A szimbólum tizenhatodik századig visszanyúló történetéről, illetve utóéletéről Szekeres Attila István heraldikus (fotó), az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke előadásából tudhattak meg részleteket az érdeklődők a Székely Nemzeti Múzeumban az évfordulón.
A szakértő vetített képes előadásából mindenekelőtt az derült ki a viszonylag nagyszámú érdeklődő számára, hogy a címer alkotóelemei az 1765-ös adománylevelet jóval megelőzően már fellelhetőek voltak különböző dokumentumokban, térképeken, címerkönyvekben. Erdély címerének kialakulására mégis viszonylag későn került sor, mivel a Magyar Királyság részeként vajdák kormányozták, ők meg saját családi címeres pecsétjükkel hitelesítették az okiratokat.
Az első címerváltozatok már a mohácsi csatát követő kettős királyválasztás után feltűntek, ugyanis a nyugati részt uraló I. Ferdinánd igényt tartott Erdélyre, és ezt címerábrázolásban is megjelenítették. Egy, az 1530-as évek elején indított augsburgi címerkönyvben bukkan fel először Erdély címere, majd láthatjuk egy 1567-es térképen is. Ekkor még csak a sas és a hét hegy, csúcsán egy-egy bástyával jelenik meg. Az első ábrázolás, amelyben mindhárom elem fellelhető, az Báthori Kristóf vajda 1580-ból származó emlékérme. Báthori Zsigmond fejedelem pecsétje, mely egyesíti Erdély címerelemeit, Havasalföld és Moldva jelképét, 1595-ben jelent meg. Báthori Zsigmond ebben az évben vazallusi szerződést kötött a két román fejedelemséggel, tehát jogilag első ízben ekkor egyesült a három fejedelemség.
Az évek során a címer alkotóelemei – a növekvő sas, a nap és hold párosa, illetve a hét bástya – több változáson is átestek, így a korábbi címerábrázolásokban még hét hegyen álló vár jelenik meg, majd a hegyek elmaradtak, a várak bástyákká alakultak. Hasonlóan érdekes folyamat figyelhető meg a székely rendi nemzetet jelképező nap és hold alakulása terén, a holdsarlót hol növekvőként, hol meg csökkenőként ábrázolják. Ennek kapcsán Szekeres Attila István kifejtette: az erdélyi fejedelmek összetett címerében váltakozott a hold megjelenítése, ám az 1659-ben tartott szászsebesi országgyűlésen, ahol a rendek jelképeiről határoztak, kimondták, a székelyeket a nap és a hold jelképezze, a holdat pedig növekvőként ábrázolják. Emellett az erdélyi vármegyéket a növekvő sas, a szász rendi nemzetet a hét bástya jelképezi – szól az országgyűlési határozat.
Az 1765-ös, kötet formájú adománylevélben, amely nagyfejedelemségi rangra emelte Erdélyt, a hold mégis fogyóként jelent meg, dacára annak is, hogy az első oldal díszítésében még növekvő. A dokumentumban nem írták le a címert, csak a ráhelyezett nagyfejedelemségi koronát. A királynő adományleveléről Szekeres Attila egyebek mellett elmondta: a kegy hátterében az állt, hogy a Mária Terézia a címereinek sorát óhajtotta fényesíteni, rangosabbá tenni. A dokumentumot két példányban állították ki, egyiket aranybullával látták el, másikat a királynő nagy titkos pecsétjével, vörös viasz függőpecsét formájában.
Ami Erdély címerének utóéletét illeti, szinte változatlan alakban került be Magyarország 1874-es, 1896-os, majd 1915-ös középcímerébe, később 1921-ben a Román Királyság Keöpeczi Sebestyén József alkotta címerébe, végül az 1992-ben a parlament által elfogadott mai Románia-címerbe.
