A kedd este utcára vonuló huszonötezer fiatal dühe azonos gyökerű a tavaly ilyenkor kitört felháborodással, a tüntetéseket kiváltó okok különbözősége ellenére. Akkor a külföldön élők szavazati jogának korlátozása, most egy szomorú tragédia verte ki a biztosítékot, éppen azokban, akiket már nem lehet választási ígéretekkel, hirtelen pénzosztással, szépen felcifrázott, de üres szólamokkal elámítani és megvesztegetni. A tanultabb, felvilágosultabb, dolgozó huszon-, harminc- és negyvenévesek elégelték meg az állam tehetetlenségét, hivatalnokainak korruptságát, az egész átláthatatlan és csikorgó gépezetet, ami 26 évvel a kommunizmus bukása után is öl és pusztít. Másutt a rendszerváltás is békés volt, itt a béke is áldozatokat szed, és lebénítja az országot. Ebből valóban elég volt!
Nem hittük volna két nappal ezelőtt, hogy a kormányfő azért bukik meg, amiért közvetlenül nem is felelős. Hiszen lett volna elég oka visszavonulni az elmúlt három évben: rögtön kinevezése után a plágiummal szerzett doktori cím miatt, később a liberálisokkal kötött választási szövetség felbomlása ingatta meg legitimitását, pártját a korrupcióellenes ügyészség gyakorlatilag vezetők nélkül hagyta, családtagjait és barátait is bűncselekmények miatt vizsgálták, ő maga is gyanúba, majd vád alá került; hazudott okkal és ok nélkül, bujkált a felelősség elől, fedezte miniszterei visszaéléseit, s még akkor is a helyén maradt, amikor már teljesen elszigetelődött, és messziről elkerülték a nyugati politikusok. Pedig megvoltak az eszközei ahhoz, hogy javítson az ország helyzetén és saját megítélésén. Nem élt velük, most pedig hiába próbál áldozatként fellépni: egy rosszul működő, gyilkos rendszer feje volt, és semmi sem menti fel ennek felelőssége alól.
Lemondása mégis túlságosan későn jött, és mintha számára is váratlan lenne: előtte még megpróbált bűnbakot szolgáltatni a fogyasztóvédelmi vezető személyében, és az utolsó percig arrogáns maradt. Gazdasági sikereiről beszélt, és vállon veregette magát, mert elégtételt ad a tiltakozóknak; ugyanakkor meg is fenyegette a politikai haszonlesőket. Ez nem az a becsületbeli gesztus, ami megilletné a megalázott és becsapott lakosságot: nem meglepő, hogy tegnap este ismét tízezrek vonultak az utcára. Nem béremelést követelnek, hanem normalitást, ezért nem nyugtat meg senkit Victor Ponta lemondása. Távozása szükséges volt, de nem oldja meg a gondokat: amíg az egész politikai osztály hozzáállása nem változik, nem számíthatunk előremozdulásra.