Ütős sporthétvégeFőszerepben az ütős sportok

2015. november 6., péntek, Sport

November 6–8. között második alkalommal nyitják meg kapuikat a közönség előtt a város ütős sportpályái. A hétvégén kortól, erőnléttől és gyakorlottságtól függetlenül mindenki szabadon ütögethet, tanulhat a jobbaktól, és összemérheti ügyességét nyílt versenyben más vállalkozó szellemű amatőr sportolókkal.

A négy ütős sport, a tenisz, tollaslabda, asztalitenisz és squash bármelyikét ingyen ki lehet próbálni. A résztvevők magukkal hozhatják kedvenc ütőjüket és szerencsés labdájukat, aki pedig felszerelés nélkül érkezik, az kölcsönveheti a szervezők által biztosított sportszereket. A fallabda, asztalitenisz és tollaslabda pályákra kizárólag váltócipőben lehet bemenni.
A rendezvény négy helyszínen zajlik: a tollasozókat a Mikes Kelemen Főgimnázium tornatermébe (vasárnap 10 és 12 óra között), a pingpongozókat a dollárpiac melletti Topspin terembe (szombaton 10 és 13 óra között), a teniszezőket a piac melletti pályáknál (szombaton 13 és 16 óra között), a fallabdával ismerkedni vágyókat pedig a városi uszoda emeletén várják a szervezők (ma 18 és 21 óra között). A rendezvény során edzők és játékosok segítenek elsajátítani az ütős sportok fortélyait, és lehetőség nyílik barátságos ütögetésre is, majd nyílt bajnokságra kerül sor, amire bárki szabadon benevezhet.
A rendezvény célja a tartalmas szórakozás, a szabadidő aktív eltöltése, valamint a testmozgás és az ütős sportok népszerűsítése. A versenyre nevezhetnek 16 éven aluli fiúk és lányok, illetve 16 fölötti férfiak és nők egyaránt. Sport­áganként az első 3 helyezett érmet és oklevelet kap, illetve sportáganként helyezés sze­rint a résztvevők pontszámot kapnak: 1. hely – 10 pont, 2. hely – 8 pont, 3. hely – 6 pont, 4. hely – 5 pont, 5–8. hely – 3 pont.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 799
szavazógép
2015-11-06: Sport - :

Hétvége a focipályákon (Labdarúgás)

III. LIGA. A Zágoni FC ma 14 órától lép pályára a Bákói Aerostar otthonában a III. ligás pontvadászat 11. fordulójában. A zágoniak jelenleg a nyolcadik, míg a bákóiak a hetedik helyen állnak, két ponttal megelőzve a Kovászna megyeieket.
2015-11-06: Magazin - :

Elhunyt Horváth Károly zeneszerző

Hatvanöt éves korában rövid szenvedés után szerdán elhunyt Horváth Károly zeneszerzÅ‘, elÅ‘adóművész, aki 1975–1987 között  a sepsiszentgyörgyi színház zenei vezetÅ‘je volt.