Most egyetlen párt sem mer az emberek elé állni, mindenki technokrata kormányt kíván, miután huszonöt évig oda is elvtársi alapon neveztek ki vezetőket, ahol szakértelemre lett volna szükség. Ennek hatása jól látható a közügyeken, és a nagyvárosokban estéről estére felcsapó harag arra figyelmeztet, hogy a lenézett és megvetett választók tűrőképességük határához értek.
Elismeri vagy sem, a volt kormányfőnek nagy szerepe van az országos gyűlölködésben, s bár ez a negatív teljesítmény nem varrható egyedül az ő nyakába, érdemes mérleget készíteni arról, hogy milyen „pozitív tervekkel” indult, és mit valósított meg belőlük a szociáldemokraták ifjú reménysége, aki ma súlyos korrupciós perek vádlottja, és még mindig parlamenti képviselő.
2012-ben a baloldal megreformálása, alkotmánymódosítás, decentralizálás, közigazgatási átszervezés, korszerű egészségügy, hatékony oktatás, teljes restitúció és sok száz kilométer autópálya szerepelt az akkor kétharmados parlamenti támogatottsággal rendelkező Vitor Ponta programjában. Ehelyett mit kaptunk: örökös veszekedést Traian Băsescu volt államfővel, a liberális szövetségesekkel, korrupciós és plágiumbotrányokat, a Székely Mikó Kollégium és a gyulafehérvári Battyhaneum visszaállamosítását, pökhendiséget, úrhatnámságot, gyilkos nemtörődömséget... Nem is meglepő, hogy Ponta feleségének cukrászdája működési engedély nélkül nyitott, és ez akkor derült ki, amikor a Colectiv-tragédia kapcsán a volt kormányfő szigorú ellenőrzéseket rendelt el...
Az egyetlen, ami javára szólna, a gazdasági növekedés, ezt igyekezett is hangoztatni, csakhogy a szakemberek szerint ez olyan mesterségesen felfújt jólét, aminek később meglesz a böjtje. Ámbár láthatjuk mi is: milyen fellendülés az, ahol az állami beruházások üteme egyre lassul?
A kilátások nem túl biztatóak. Fölösleges Klaus Johannis államfőtől elvárni az egész parlament és kormány, illetve közigazgatás gatyába rázását: nem áll hatáskörében, ez bizony a polgárok dolga. Az érintett politikai osztály hirtelen megvilágosodását sem remélhetjük: egyelőre lapítanak, várják a vihar végét. Jelzésértékű, hogy miközben a Colectiv Klub áldozatainak száma egyre nő, és már több államelnök, nagykövet, bel- és külföldi művész lerótta kegyeletét a tűzvész helyszínén, az élők érdekében pedig nemzetközi összefogás alakult ki, a román parlament, kormány, pártok, hivatalok részéről – a mentésben részt vevők kivételével – senki arrafelé sem ment. Közömbösek, és félnek még a gyászolóktól is. Ettől a rétegtől várunk pozitív változást?