Márton napLámpa, lámpa, lámpácska

2015. november 12., csütörtök, Közélet

Dobszóra indult a közel száz Waldorf óvodás és kisikolás az egykori Kiss Árpád-iskola udvarából, hogy szüleikkel és kisebb testvéreikkel együtt elrejtsék a fényt. A saját készítésű Márton-napi lámpások azonban csak az est leszálltával gyúltak meg a város széli almáskertben, miután az ide érkező színes csapat körbeállta a tábortüzet, és énekekkel kérte az elbújni készülő fényt, hogy tisztítsa meg a lelkeket.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Gyertek hát, gyújtsunk egy kis fényt, mit egykor a nap tüze gyújtott még – énekelték kicsik és nagyok az est leszálltával, majd megidézték a köpenyét a koldussal megosztó lovagot, aki Szent Mártonként vonult be a halhatatlanok táborába. A kicsik által sütött pogácsát is megosztották családjukkal, barátaikkal, majd „az ajándékba kapott fénnyel” bejárták a gyümölcsöst, hogy tavaszig elrejtsék annak melegét. A fény búcsúztatását egyébként egy nappal korábban az Erzsébet parkban is megej­tette egy népes gyermekcsapat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Please log into this webpage.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 822
szavazógép
2015-11-12: Közélet - Józsa Zsuzsanna:

Ferences betegápoló nővérek Árkoson (Élő egyház)

Hivatásuk kegyelméért, szerzetesi közösségük fennállásának 25. évfordulójáért, erdélyi alapításuk 10. évfordulójáért és kolostoruk felépüléséért adtak hálát Istennek ünnepi szentmisén októberben az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérek Árkoson. Ugyanakkor megáldották a kolostort és felszentelték a kápolnát. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka dr. Jakubinyi György érsek volt, aki Tamás József püspökkel, Böjte Csaba ferences atyával, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökével, több szerzetes pappal és a kerület papságával együtt mutatta be a szentmisét.
 
2015-11-12: Belföld - :

Tíz százalékkal nő a közalkalmazottak bére

Jóváhagyta tegnap a képviselőház, hogy december 1-jétől minden, közszférában dolgozó legalább tíz százalékkal magasabb bért kapjon. A honatyák az egészségügyben dolgozók 25 százalékos béremeléséről szóló sürgősségi kormányrendeletet módosították. Az új jogszabályt még ki kell hirdetnie az államfőnek.