Az utóbbi időben zenekarral fellépő Snaps Vocal Band nemrég tért haza szardíniai turnéjáról. Cserkész Emese művészeti vezetőt ennek kapcsán arról is kérdeztük, hogyan alakult az elmúlt tizenkét esztendőben az énekegyüttes útja.
– Miért épp Szardínia? Az itt évente szervezett kórusfesztivál a Snaps Vocal Band egyik „visszatérő motívuma”?
– A kapcsolat úgy kezdődött, hogy megalakulásunk után két évvel, 2005-ben részt vettünk a miskolci nemzetközi kórusfesztiválon. Ezen jelen volt Szardíniából egy harminctagú egyházi kórus is, a Coro Lorenzo Perosi. Néhány hónapra rá a miskolciakon keresztül megkerestek, hogy szeretnének meghívni, mert nagyon tetszett, amit csinálunk. Mondtuk, nincs anyagi hátterünk az útra, de végül minden költséget álltak. Így kerültünk el a Rassegna Internazionale di Canto Sacro nevű fesztiválra, Olbiába.
– Mi a titka annak, hogy ennyire akartak?
– Ez egy idősebb egyházi kórus, de majdnem profi szinten művelik a karéneklést. Szardíniában, Olaszországban egy kicsit másabb a kóruséneklés, mint nálunk. Szerintem ott mindenki tud és szeret énekelni. Azt is mondhatnám, hogy az éneklés az életük része. Nemcsak énekelnek, hanem hangszereken játszanak, nem feltétlenül iskolában, hanem otthon, a szülők átadják a gyermekeknek ezt a tudást, illetve az éneklés, zenélés iránti ragaszkodást. Első utunk során hallottuk először, hogy milyen a szárd népéneklés a templomban. Az egyházi énekeknél körbe állnak, háttal a közönségnek, középen van a karmester, igazából egymásnak s ezáltal az Istennek énekelnek. Gyönyörű hangzások keletkeznek, s minden templomnak megvan a saját akusztikája, saját hangulata. Nagyon különös tapasztalat ilyen körülmények között énekelni.
– Az akkori tapasztalat, esetleg a szárd kórus ragaszkodása miatt lettetek visszatérő vendégek?
– Már az első alkalommal nagyon szoros baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, akkor tizenketten énekegyüttesként vettünk részt, szép sikerrel. A repertoárunk mindenképpen befolyásolta ezt a kapcsolatot, mert ott nem énekelnek sem spirituálét, sem gospelt. Ezután minden évben hívtak, de eldöntöttük, hogy csak akkor megyünk, ha tudjuk állni a költségeinket. Így 2009-ben egy kissé átalakult csapattal, majd 2011-ben is ott lehettünk.
– Idén volt akkor a negyedik utatok. Mi volt most a legérdekesebb élményetek?
– Talán először sikerült egy kicsit jobban szétnézni a szigeten. De a fesztivál is tartogatott élményeket, az utolsó fellépésünkkor például minden más együttes 20–30 tagú volt, mi négyen álltunk ki, zenekar nélkül. Különös volt, mi is meg voltunk előre illetődve, de amikor meghallottuk, hogy milyen szépen szól abban a templomban az énekünk, már az első két-három hangnál megértettük, hogy miért volt érdemes újra ide eljönni. De több helyen léptünk fel, templomokban, például Golfo Aranci-ban.
– Mekkora a fesztivál?
– Az ottaniak számára elég nagy fesztivál, több száz résztvevővel. Öt külföldi együttes is részt vett, Lettországból, Líbiából, Szlovákiából, Magyarországról, és persze mi, de szárd és olasz kórus ennél jóval több. Ennek ellenére otthonos jellege van, ami abból is adódhat, hogy nincs verseny, csak a résztvevők érzik meg, hogy ki viszi a pálmát.
– Továbbra is visszajáró lesz a Snaps?
– Nem, most már itt az ideje, hogy mi hívjuk meg őket..
– Most tizenkét év után hogy látod: mennyire sikerült megvalósítani a kezdeti elképzeléseket, milyen úton jár művészi szempontból az együttes?
– Tizenkét évvel ezelőtt teljesen más elképzelésekkel indultunk, akkor zenekar nélküli énekegyüttesben gondolkodtunk, elsősorban klasszikus művekkel. Azóta ez sokat változott, haladtunk a korral, mostani felállásunk – a négytagú énekegyüttes és a zenekar – már minden korosztály által befogadható, modern művek előadását is lehetővé teszi. Természetesen maradnak a repertoárban a spirituálék, gospelek és klasszikus művek is, de szinte kizárólag kortárs szerzőktől, olyan művekkel, amelyeket más kórusok már nem tűztek műsorra.
– És ott van az ország egyik legjobb dzsesszénekesével való együttműködés. Apropó, Luiza Zan: soha nem vágytatok szélesebb elismertségre, ha úgy tetszik, sztárságra?
– Lehet, hogy van közülünk, aki igen. Nekem a Snapsben való éneklés és a tanítás kiegészíti egymást. Nem szeretnék egyiktől sem megválni. Márpedig a nagyobb karrier, a siker érdekében minden egyébről le kellene mondani. S ezért nem teszünk eleget, tehát nem is akarjuk igazán. Sokkal több idő, energia kell ahhoz, az egy más életforma. És semmiképpen nem szeretnénk divaténekesek lenni. Jó érzés fellépni az ország egyik legjobb dzsesszénekesével, külön próbatétel számunkra, hogy megfeleljünk a magas színvonalnak. De a jövőben is ezt a műfaji sokszínűséget szeretnénk megtartani, ebben a felállásban, sőt, bővíteni, hiszen legújabban a Pentatonix együttes darabjait kezdtük el tanulni, vagyis ismertebb dalok sajátos a capella feldolgozásban és beatbox- (szájbőgő – szerk. megj.), illetve ütőshangszer-kísérettel.
