Adrian Cioroianu kétségkívül a kabinet egyik leggyengébb minisztere volt, emlékezetesek mindössze baklövései maradnak, ráadásul egy olyan tárca élén vallott csúfos kudarcot, amely belpolitikai szempontból viszonylag veszélymentes, bizonyos távolságot biztosít a kormány esetleges rossz döntéseitől, a botrányoktól, a mindennapos hatalmi csatározásoktól.

Cioroianu azonban azzal kezdte külügyminiszteri mandátumát, hogy összetévesztette Grúziát Azerbajdzsánnal. Amerikai látogatása során az is kiderült, hogy vagy angoltudása hiányos, vagy pedig teljesen alkalmatlan a diplomáciai párbeszédre. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel folytatott beszélgetésén ugyanis mást sem tett, mint egyetértően bólogatott, mindössze két szót ejtett ki: köszönöm és igen. Miniszteri mandátumának legemlékezetesebb pillanata az marad, amikor kijelentette: az egyiptomi sivatagba kellene kitelepíteni azokat a romákat, akiket bűnözésen kapnak rajta. A csöppet sem liberális értékrendszerre valló kijelentését azzal igyekezett ellensúlyozni, hogy a diplomáciai protokoll előírásait vette semmibe: Spanyolországban a király után, késve érkezett egy rendezvényre, majd ,,barátságos" gesztussal, hüvelykujját felmutatva búcsúzott tőle. Cioroianu felkészületlensége olyannyira nyilvánvalóvá vált, hogy a bukaresti NATO-csúcs főnöke egyetlen percre sem hagyta magára, és egyetlen fontos tárgyaláson sem vett részt. Becsületbelinek titulált lemondását végül az a botrány okozta, amely egy román állampolgár külföldi elhalálozása miatt robbant ki, miután a férfi egy lengyelországi börtönben éhségsztrájkba kezdett. A külügyminisztérium tevékenységére jellemző, hogy az illető még a télen meghalt, az ügy azonban csak most került nyilvánosságra. Ezek után érthető a kormányfő gyors reakciója, és hogy Lazăr Comănescu személyében nem pártpolitikust, hanem tapasztalt karrierdiplomatát nevezett ki a külügyminisztérium élére. Comănescu diplomáciai berkekben elismert személyiség, több évig Románia európai uniós nagykövete volt.

Tăriceanu döntésének azonban van egy másik vetülete is: a mezőgazdasági, valamint az igazságügyi miniszter után a külügyi tárcavezető a harmadik, aki nem a liberális alakulat kemény magjából kerül ki, hanem inkább technokrata, mint pártpolitikus. A miniszterelnök tehát közvetett módon elismeri a kabinet gyengeségét, és inkább szakemberekhez folyamodik, semhogy tovább rontsa a liberális alakulat megítélését. Egy kisebbségi kormány élén álló miniszterelnök részéről a megoldás nem rossz, előfordulhat azonban, hogy elkéstek vele a liberálisok.