Kiiktatták a főmerénylőt

2015. november 20., péntek, Világfigyelő

Azonosították Abdelhamid Abaaoud-t, a múlt heti 129 áldozatot követelő párizsi merényletek feltételezett fő szervezőjét a Saint-Denis-ben megölt terroristák között – közölte Francois Molins párizsi ügyész tegnap.

A Párizs északi elővárosában szerda hajnalban végrehajtott hétórás rajtaütés során nyolc embert vettek őrizetbe a rendőrök, és hárman meghaltak az akcióban, egyikük egy nő, aki felrobbantotta magát. Ő Abaaoud francia állampolgár unokatestvére. Az ügyész már szerda este megerősítette, hogy a Saint-Denis sétálóutcájában végrehajtott akció célpontja a 28 éves – Marokkóban született, de belga állampolgárságú – Abdelhamid Abaaoud volt, aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik legfőbb szíriai „hóhérának” és európai toborzójának számít.
Francois Molins szerint a férfit azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet számos, Európában végrehajtott terrorcselekményének vagy merénylettervének a kitervelője. Az ügyész megerősítette, hogy a Bataclan Koncertterembe behatolt terrorkommandó egyik öngyilkos merénylőjének egy szemetesben megtalált telefonján levő utolsó SMS vezetett nyomra. Az üzenet címzettje abban a lakásban tartózkodott, ahova a kommandósok hajnalban betörtek. A francia televíziókban megkérdezett elemzők szerint a titkosszolgálatok óriási hibájára utal az, hogy a körözött dzsihadista Szíriából el tudott jutni Franciaországba. A férfi ugyanis 2013 elején utazott Szíriába, ahonnan még annak az évnek a végén Görögország érintésével tért haza Belgiumba, majd újra elutazott, anélkül, hogy a belga hatóságok őrizetbe vették volna. 2014 márciusában az Iszlám Állam egyik propagandafilmjében látható, amint az általa megölt emberek holttestét szállítja egy autóval. Abdelhamid Abaaoud 2015 februárjában azzal dicsekedett egy iszlamista magazinnak, hogy problémamentesen utazgat Szíria és Belgium között.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 714
szavazógép
2015-11-20: Világfigyelő - :

Vegyi fegyverekkel támadhatnak

Fennáll a veszélye, hogy terroristák vegyi és bakteriológiai fegyvert vetnek be – jelentette ki tegnap Manuel Valls francia miniszterelnök a nemzetgyűlésben elmondott beszédében.
2015-11-20: Világfigyelő - :

Nyugat-Balkán bezárul

Korlátozzák a migránsok beáramlását a nyugat-balkáni országok – Horvátország, Szerbia és Macedónia –, valamint Szlovénia, amelyek ezentúl csak szíriai, iraki és afgán bevándorlókat engednek át határaikon, és visszafordítják a gazdasági migránsokat.