Vegyi fegyverekkel támadhatnak

2015. november 20., péntek, Világfigyelő

Fennáll a veszélye, hogy terroristák vegyi és bakteriológiai fegyvert vetnek be – jelentette ki tegnap Manuel Valls francia miniszterelnök a nemzetgyűlésben elmondott beszédében.

„Semmi nem zárható ki, és a szükséges óvatossággal mondom, de tudjuk, gondolunk rá, fennáll a vegyi és bakteriológiai fegyverek bevetésének veszélye” – fogalmazott a kormányfő a rendkívüli állapot három hónapos meghosszabbításáról szóló törvénytervezet vitájában. „Ez egy olyan háború, amelynek állandóan változik a frontvonala, és a mindennapjaink közepén zajlik. De ez az új háborút is megtervezte egy bűnözőkből álló hadsereg. Az elkövetési módszerek újak benne: ahogy lecsapnak és ölnek folyamatosan. A megrendelők halálos fantáziája korlátlan: fegyverek, lefejezés, élő bombák, kések vagy mindez együtt, ezúttal különösen jól megszervezett emberek vagy kommandók által” – fűzte hozzá.
A Le Monde lap ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy vegyi fegyvert korábban már vetettek be terroristák, többek között a japán Aum szekta 1995-ben a tokiói metróban 12 ember halálát okozta, a támadásban ötvenen súlyosan megsérültek. Az iszlamista radikálisok azonban eddig még soha nem használtak vegyi fegyvereket a terrortámadásaik során. Az is aggodalomra adhat okot, hogy a párizsi ENSZ-klímacsúcs biztonsági intézkedéseiről múlt pénteken, még a 129 áldozatot követelő esti merényletsorozat előtt megjelent rendeletben a kormány engedélyezte a hatóságoknak az atropinszulfát használatát, amely ellenanyagként szolgálhat vegyi fegyverek bevetésekor.
A francia képviselők egyébként elsöprő többséggel hagyták jóvá a múlt pénteki, 129 áldozatot követelő párizsi merényleteket követően kihirdetett rendkívüli állapot három hónapos meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 715
szavazógép
2015-11-20: Jegyzet - Kuti János:

Merényletek után (Kármentő)

Ilyen gyászos események után, mint a fekete péntek Párizsban vagy az orosz repülőgép három héttel ezelőtti felrobbantása, a magunkfajta földi halandó nem mondhat egyebet, mint a papagáj a macska szájában: nem kell be…ijedni! Bár akár meg is rettenhetnénk, mikor olyanokat olvasunk, hogy a brit külügy szerint Románia terrorfenyegetettsége nagyobb Magyarorszá­génál. De utána rögtön lenyugodhatunk, mikor a román titkosszolgálat azt állítja, Romániát nem fenyegeti terrortámadás veszélye.
2015-11-20: Világfigyelő - :

Kiiktatták a főmerénylőt

Azonosították Abdelhamid Abaaoud-t, a múlt heti 129 áldozatot követelő párizsi merényletek feltételezett fő szervezőjét a Saint-Denis-ben megölt terroristák között – közölte Francois Molins párizsi ügyész tegnap.