Daczó Enikő és Kolumbán Hanna Anahita című tárlata közös munka eredménye: a két művésznő az ötleteket együtt alakította, formálta. Közös érdeklődési körük a nőiséget meghatározó jegyek: a nők érzékenysége, sérelmei és örömei, és azoknak a társadal­mi sztereotípiáknak a lebontása, amelyekbe ezek beágyazódnak.
A tárlat címe, az Anahita sumer eredetű szó, szeplőtlent jelent. Olyan női princípiumot jelenít meg, amelyet majdnem minden ősi nép szentnek tartott. Emellett pedig a termékenység, a bölcsesség, a víz (tisztaság) istennője és a nők védelmezője. A tárlat egyedi és érdekes abból a szempontból is, hogy habár nőművészetről már a 70-es évektől beszélhetünk, Kelet-Közép-Európában mégis minimális mértékben van jelen. A nőművészeknek egy új nemzedékével találkozhatunk: nem a lázadó feministával, akinek ki kell vívnia jogait, hanem  akik a valódi egyenlőségben hisznek, amely csak akkor valósulhat meg, ha mindkét nem a sztereotípiákat levetkőzve, a maga eredendő szépségében éli meg saját valóját.
A kiállításon az alternatív műfajok jutnak érvényre (fotó, installáció, print) – a nőművészet műfajai. Fontos a művek anyagszerűsége is, hiszen a megválasztott anyagok – amellett, hogy különböző princípiumokat képviselnek – szimbolikus értelemben is hatnak, a tisztaságot, az elfojtott érzelmeket, a puhaságot, érzékenységet, az óvó ölelést jelképezik. Formák, amelyek alapvetően a női princípium jegyeit hordozzák magukon. A munkákban felelevenednek az archetipikus aktusok, a világmindenséggel szoros kapcsolatot tartó nők képei.
A kiállítás gerincét három installáció képezi, amely a női lét szimbólumaként is értelmezhető, ugyanakkor a nővé válás három stációját is megjeleníti. Az elsőn törékeny üvegből készült könnycseppeket láthatunk, utal Anahitára, aki a víz és a tisztaság istennője, minden élet forrása, s utal a termékenységre és a női érzékenységre egyaránt.
A második stációnál fehér pihék fölött a tűzmadár az életerő duzzadása és diadala, az újjászületés és megújulás ereje. Az élettel teli nő jelképe ez, mely ragyog, kisugárzásával átalakít, nemesít, teremt, és magában hordozza az újjászületés képességét. Szenvedély, szerelem.
A harmadik installáció a mélységeket kutatja, a hazatérés élményét tárja elénk, a friss kenyér illatát, melegségének simogatását, tapintásának puhaságát. Anyagszerűségével utal a konyhára, a főzésre, arra a privát szférára is, amely általában pejoratív kvalitású a nőművészetben. Jelen kiállítás viszont  túllépi az ebből adódó frusztrációkat, és pozitív töltettel ruházza fel az anyagot. Az anyai szeretet biztonságát tárja elénk. A friss kenyértészta, az organikus/efemer anyag utal az enyészet stációjára is, ugyanakkor emblematikus leképzése a női test szépségének, különböző korszakai változásainak, puhasága melegségének, védelmező és éltető erejének.
A nőművészetben használt motívumok, anyagok (a női test, a kenyértészta, a pihék) jelen kiállításban egyedi kvalitást nyernek azáltal, hogy túllépik az általában tematizált „gender, szexualitás, női test mint corpus, a nő mint háziasszony” keretet, és egy spirituálisabb, intimebb szférára utalnak. Arra a világra, ahol a nő méltó párja a férfinak, és ahol a kettő közötti különbség nem traumaként, frusztrációként vagy tökéletlenségként jelenik meg, hanem a maga önálló szépségében és teljességében. Így hozzák létre a harmóniát, a jin-jang állapotot, a kiteljesedést, melyben egymás mellett árad a női és a férfierő. Mindkettő magában hordozza az ellentétes nem egy darabkáját, és ez az egységérzet teszi igazán nővé vagy igazán férfivá az embert.
„A lélek jin oldalával foglalkoztunk alkotásainkban, éspe­dig azzal, ami a nőiességhez kapcsolható: befogadó, lágy, érzékeny, változó, emocionális. Csupán egy kis szeletet ragadtunk ki a bonyolult és izgalmas nőiségből. Próbáltuk visszahozni az elveszett részeket, előcsalogatni az istennőket, a szürke lepkének ragyogó szárnyakat adni. Ösztönözni a nőket a finom nőiességre, a légies állapot elérésére, amely segítségével kiteljesedhetnek, igazi önmaguk lehetnek, elmélyülhetnek és ragyoghatnak. A titokzatos belső képekből megjeleníteni a nemeset, a transzcendenst. Felébreszteni a szunnyadó erőket, hogy az eddig fogva tartott érzelmek szabadon szárnyalhassanak. Hogy a nők merjék képzeletük termékeit a külvilágban megvalósítani, szabadon teret engedni kreatív fantáziájuknak” – vallják a művésznők.

KÁNYÁDI IRÉNE