Meghosszabbítanák a Iorga utcát

2015. november 25., szerda, Közélet

Tízemeletes épület is szerepel a sepsiszentgyörgyi Nicolae Iorga utca belső végének meghosszabbítására vonatkozó dokumentációban: magánszemély szeretne beruházni a vérközpont szomszédságában levő saját területén. A helyi tanács rendes októberi ülésén megszavazta az előzetes alkalmassági jóváhagyást, miután Antal Árpád polgármester elmagyarázta, hogy ez még nem jelenti egy új toronyblokk kinövését a belvárosban: a következő lépés az övezeti városrendezési terv elkészítése lesz, abban szabályozzák majd, hogy hova és mekkora épületet lehet felhúzni.
 

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A széles és forgalmas, de a központ felé szűk mellékutcákban végződő Iorga utca meghosszabbítása régi, sokéves terve az önkormányzatnak, az általános városrendezési tervben is szerepel, eddig azonban nem sikerült előbbre lépni vele, aminek több oka is van.
A nyolcvanas években megépült utcának az eredeti elképzelés szerint egyféle második főútnak kellett volna lennie a Brassóból és Felső-Háromszékről érkező utak kereszteződésétől – az egykori autóvillamossági gyártól – egy új Olt-hídon át (ez a leszakadt gyaloghíd helyén állna) a megyei törvényszékig, ám a nagyszabású elképzelés megvalósítása jogi és pénzügyi akadályokba ütközött.
A belvárosi részen a terület egy része az önkormányzaté, más része a jövőben beruházást tervező magánszemélyé – de egyik sem összefüggő, hanem kisebb-nagyobb darabokból áll –, és van még tisztázni való tulajdonjog, tehát visszaigényelt telek is. A belvárosi útszakasz megépítéséhez le kellene bontani a Multi-Trans Rt. hosszú műhelyét. A helyi közszállítási vállalatot az Oltmező útra szeretnék költöztetni, az új székhelyre és korszerűbb buszokra a következő EU-s költségvetési ciklusban kíván pályázni Sepsiszentgyörgy. Ezenkívül telekcserét is kellene eszközölni az ifjúsági és sportminisztériummal, hogy a Bánki Donát utcai teniszpályákat máshova lehessen elhelyezni. Erről már tárgyaltak, de nem tudják, hogy a kormányváltás mit hoz.
Egyelőre tehát csak annyi biztos, hogy egyhamar nem várható a Iorga utca meghosszabbítása. Ez azonban nem zárja ki a magánjellegű építkezést a majdani úttest közelében, ahol jelenleg családi házak és négyemeletes tömbházak állnak. A polgármester szerint nem biztos, hogy az új törvényszéknél is magasabb épületet húznak fel az üres telekre: a beépíthetőséget a még el sem készült övezeti városrendezési tervben fogják szabályozni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 724
szavazógép
2015-11-25: Világfigyelő - :

Öngyilkos merénylők a Sínai-félszigeten

Öngyilkos merénylők támadtak egy egyiptomi szállodára a parlamenti választások másnapján, tegnap a Sínai-félszigeti el-Arís városban; az öt halálos áldozat és legalább tizenkét sebesült között vannak a szavazóhelyiségekre felügyelő bírák is – jelentették egyiptomi sajtóforrások.
2015-11-25: Közélet - Nagy D. István:

Vidéken nincs javulás (Munkaerőpiac)

Továbbra is a kisebb települések lakói képezik a megye állástalanjainak túlnyomó többségét, míg városon valamelyest javult a helyzet. Erősödni látszik ugyanakkor a szakképzett munkaerő iránti kereslet, a kínálat viszont lassanként nagyon elmarad az elvárásoktól, a szakképzetlenek helyzete pedig továbbra is nagy és megoldatlan kérdés.