„Zsákot hord hátán az idő, morzsát koldul a feledésben” – üzeni Shakespeare.
Napok óta gyűjtöm az időmorzsákat, hogy az idő zsákját megtölthessem útravalóval. A morzsákban fel-felfénylik egy-egy tekintet, helyzet, mosoly, gesztus, kapcsolat, zuhanás, remény...
A főiskola kapuján éppen csak kilépett Kati, tekintetében öröm, kétségbeesés és nagy-nagy elszánás. Máris az első (fő)szerepét próbálja. Kiváló rendezőre talál Călin Florian személyében. És amikor az Othellóban Desdemónaként sikere van, ismét nagyot csodálkozik. Amikor Tompa mester megálmodja az erdélyi színjátszás legszebb kalandját a sepsiszentgyörgyi színpadra, Kati áll a próbatábla előtt, és ismét nem hiszi, hogy a Tamási-sorozat első előadásában, a Csalóka szivárványban ő a Zsuzsanna. Kiss Attila A dupla vagy semmiben ráosztja a Veruskát. Magyarországi vendégjáték után a szerző Illyés Gyula így üzen: „Hálából és viszonzásul a megtiszteltetésért, örülök, hogy épp a sepsiszentgyörgyieknek mondhatom meg: szívósan derűlátó, oldhatatlanul reménypárti ez az írásom.”
Amikor Sepsiszentgyörgyön többszöri próbálkozás után Marton Lili darabjával, a Fordított világ bemutatásával – amelynek színrevitelében bábáskodott Bogdán Laci költőként, Csiky Csaba zeneszerzőként és a Deák-házaspár képzőművészként – megszületik a gyermekszínház, Kati színésztársaival együtt gyermeki örömmel teszi a dolgát.
Amikor Victor Eftimiu, a romániai színházi világ egyik legszínesebb alakja meglep minket darabjának, a Rokonunk, a csavargónak a 35. előadásán, Kati ott áll megilletődve a mester előtt előadás végén a színpadon, és pirulva hallgatja az őt dicsérő szavakat.
Amikor Gidófalván az első magyar komikusra, Gidófalvi Jancsó Pálra emlékeztünk, kis színjátszó együttesemet is meghívták. Súgónk nem volt. Titok, hogy honnan kerül elő Kati, és a nagy hidegben pokrócba burkolva súgta az előadást.
Csak gyermeket láttam olyan nagyon örvendeni, mint őt, amikor a sors alakulása folytán nagy kihagyás után Zakariás Zalán rendező ráosztott egy kis karakterszerepet a Barátom, Harvey című darabban. És ritkán láttam társulatot úgy örülni, mint amikor a bemutatón a kis szerepből megszületett egy teljes emberi sors.
Desdemona (1966) és az imént említett szerep (2015) megszületése között gyűltek-gyűltek az időmorzsákban a titkok.
A társulat őszinte szeretettel, izgalommal várta a folytatást.
A folytatás elmaradt.
Elmaradt? Mielőtt átadtam volna jelen írásomat a szerkesztőségnek, megszólalt a telefon. A színházhoz és a közönséghez nyugdíjasként is hű közönségszervezőnk hangja: „Akkor kerültünk a férjemmel a színházhoz, amikor az Othellót bemutatták. Én addig ennél szebb előadást és szebb színésznőt nem láttam”.
A folytatás elmaradt, de folytatódik az előadás azoknak a nézőknek a lelkében, akik még élnek, és látták az arany diplomás színésznőt, D. Vásárhelyi Katalint szolgálni, aki az első szerepét és az utolsót is nálunk játszotta.
Folytatódik a játék azoknak a lelkében is, Kati, akik a társaid voltak a játékban a perzselő dobogón.