A napokban, az Adományozott gyümölcsök és zöldségek hetén a papolci általános iskola tanulói közel kétszáz kilogramm zöldséget, gyümölcsöt, alapélelmiszert vittek tanodájukba – az összegyűlt élelmet a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon közösségének ajánlották fel.
A papolci iskolások már többször segítették hasonló ajándékkal az otthon lakóit, egy évben a kovásznai városi kórház számára is gyűjtöttek élelmiszert – mondta el érdeklődésünkre Bartos Zsolt iskolaigazgató. Az intézményvezető kiemelte: az iskolások, óvodások, közvetve szüleik is, nagy szeretettel hozták az ajándékba szánt élelmiszereket, románok, magyarok egyaránt adakoztak. A gyűjtés eredményeként támogathatják a rászorulókat, de a segítségnyújtás mellett azt is tudatosítani próbálják a gyermekekben, nemcsak kapni, hanem ajándékot adni is jó dolog – magyarázta az intézményvezető.
Kolozsi István, a gyermekotthon vezetője nagyra értékeli a gesztust, a gyerekeknek és szüleiknek egyaránt köszöni az adományt. „Fontos, hogy a háromszéki, orbaiszéki, környékbeli emberek figyeljenek az otthon szükségleteire. A kapott élelmiszer gyorsan fogyó árunak számít, sokat jelent az otthonnak” – jegyezte meg Kolozsi.