Tóth Krisztinát a közönség több mint nyolc éve közölt versesmondókája okán is ismerheti: „Az ember / ha kutyát /simogat, / izgul, / főleg, ha / a kutya / netalán / pitbull. / Pedig / nem is egy / ideges / fajta: / akkor is / harap, / ha nem / akarja.” A versike persze nem itt ér véget, így talán az sem meglepő, hogy a költő-írónő egy-két morcos kutyatulaj célkeresztjévé vált. Lehetett volna belőle tollforgató celeb, ehelyett inkább tovább írta a megformálás finomságában határozottan nőies műveit, szkepszissel, aggodalommal átszőve. „Bennem is megvan ez a türelmetlenség, és persze a félelem is, hogy mi van, ha nem jut eszembe több vers, ha egyszerűen elmúlik... Mert ez máshogy van, mint a prózánál, ez olyan kivárásos dolog. A prózaírásban gyűjtés után, ha megérintett valami, ha bejött egy sztori, vagy akár csak egy indító mondat, ami lökést ad, el lehet kezdeni gyúrni az alapanyagot. A versnél jobban ki van szolgáltatva az ember a kivárásnak és az ülepítésnek, nem mindig rajta múlik, hogy összeáll-e valami” – fogalmaz az alkotói folyamatról.
Oravecz Imre Kaliforniai fürj című kötete az utóbbi évek egyik igen gyakran emlegetett regényévé nőtte ki magát. Nem véletlenül, a Kossuth-díjas író olyan témát taglal ebben, amely szélesebb rétegeket érint: kivándorlás, beilleszkedés az új hazában. Ez a magyarországi, sőt, a kelet-európai mindennapokban megkerülhetetlenné vált kérdés kényszerű válaszokra vár. A kötet egyébként a másik, nagyobb nyilvánosságnak örvendő műve, az Ondrok gödre című regény értelmi folytatása. Az író több alkalommal megfordult az Egyesült Államokban, talán innen hozza azt az amerikai társadalomhoz való viszonyulást, amelyet többnyire  amerikai drámaírók munkáiban lehet felfedezni. Az emberi, ebben az esetben inkább családi viszonyok alakulása még szövegkörnyezetből kiragadva is érdekes olvasmány. „– Meghalt apád – mondta Anna. Egy levéllel a kezében jött át a konyhából, ahol a vacsorát készítette elő. (...) Megmosakodott, átöltözött, és éppen le akart telepedni a nappaliban a heverőre, hogy átadja magát a gyerekeknek, akiket megint egy álló hétig nem látott, és akik még Annánál is jobban hiányoztak neki. Azok már tudták, az anyjuk közölte velük, és mint várható volt, közömbösen fogadták a távoli, ismeretlen nagyapa halálának hírét.” (Oravecz Imre: Kaliforniai fürj. Jelenkor Kiadó, 2012.)
A Látó egyike azon irodalmi folyóiratoknak, ahol számtalan hazai író debütálhatott. S szárnyukat bontogató tollforgatóknak, elismert költőknek, íróknak, kritikusoknak esszéistáknak jelent publikálási lehetőséget. 1990-től etalon – ebben pedig komoly szerepe van Vida Gábornak, a prózáért felelős szerkesztőnek is. Vida azonban nem csak szerkesztőként ismert, hiszen számos kötete látott napvilágot az elmúlt évek során. „Miféle ember maga, hogy még ellensége sincs? – kérdezte aztán enyhe gúnnyal a hangjában. Fakusz megvonta a vállát, hogy ilyen. – Lovagolni tud? – kérdezte megint az öreg, és ő intett a fejével, hogy nem, azt sem tud, de teljesen átérzi saját nyomorát, mert miféle ember az, akinek nincs ellensége, és nem tud lovagolni? – Hát majd megtanul, szerez magának ellenséget is, nem kell messzire menni, ezért még sosem kellett… Az öreg felállt, elindult a ló felé, Fakusz is elindult, menni kellene már haza.” (Vida Gábor: Fakusz három magányossága. Magvető, 2005.)
Petru Cimpoeşu vaslui-i származású. Felsőfokú tanulmányait a Bukaresti Olajbányászati és Geotechnikai Intézetben végezte. Első prózakötete Amintiri din provincie (Vidéki emlékek) címmel jelent meg 1983-ban, és elnyerte a Romániai Írók Szövetsége jászvásári tagozatának nagydíját. Bár korai művei kedvező kritikai fogadtatásban részesültek, az igazi áttörésre 2000-ig, a Povestea Marelui Brigand (A Nagy Haramia története), majd a Simion liftnicul (Simion, a panelszent) megjelenéséig kellett várnia. Utóbbi regényét a román megjelenés után nem sokkal számos európai nyelvre lefordították, 2007-ben Csehországban az év könyvévé választották, és a Magnesia Litera Díjjal tüntették ki. A Mircea Cărtărescu nevével fémjelzett nyolcvanas nemzedékhez tartozó Cimpoeşut a kritika és az irodalmi közvélemény az utóbbi évtizedek román irodalmának élvonalába sorolja. Kétarcú író: van egy derűsebb énje, amely a játékosságot és a humort részesíti előnyben, és egy komorabb, borongósabb, amely az emberi lét sötét misztériumaihoz vonzódik, az álom és a valóság, a hit és hitetlenség kérdéseit feszegeti.
December 11-én, pénteken 17 órától a Tein Teaházban találkozhatnak az olvasók Petru Cimpoeşu bákói íróval, beszélgetőtársa Adrian Lăcătuş brassói író, irodalomkritikus. December 12-én, szombaton 19 órától a Bod Péter Megyei Könyvtárban Tóth Krisztinát kérdezi Pieldner Judit irodalomkritikus, december 13-án, vasárnap 16 órától Vida Gábort Hubbes László egyetemi oktató a Tein Teaházban faggatja, Oravecz Imre beszélgetőtársa Tamás Dénes író, velük vasárnap este fél héttől a Bod Péter Megyei Könyvtárban találkozhatnak az olvasók.