Az elmúlt hetekben erre keresték a választ igen sokan; a magyarázatok egyöntetűen korunk erkölcsi-szellemi megzavarodására, az egyén iránytűvesztésére, a keresztény értékek háttérbe szorulására, a különféle válságok – igen hangsúlyosan beleértve a család intézményének válságát – bonyolult szövevényére mutatnak rá.
Generációs lázadás
A terrorizmus nem a muzulmán lakosság radikalizálódásának a jele, hanem egy olyan generációs lázadás, amely a fiatalok egy meghatározott korosztályát érinti: kizárólag második generációs muzulmánok vagy pedig francia családban született, áttért fiatalok csatlakoznak a dzsihadistákhoz. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet olyan radikalizálódott fiatalokat vont be a támadások végrehajtásába, akik személyes lázadásukhoz kerestek egy ügyet, és így találtak rá a dzsihadizmusra – vélte Olivier Roy politológus, iszlámszakértő a Le Monde napilapban november 24-én közzétett elemzésében.
A politológus szerint a fiatalok radikalizálódása két kategóriát érint: a második generációs muzulmánokat és azokat, akik őshonos francia családban születtek, de áttértek a muzulmán hitre. „Franciaországnak nem a szíriai sivatag kalifátusa az alapvető problémája, amely előbb vagy utóbb elpárolog, mint egy rémálommá váló régi délibáb, hanem a muzulmán fiatalok lázadása. Az a kérdés, hogy mit képviselnek ezek a fiatalok, hogy egy jövőbeni háború előfutárai-e vagy pedig a történelem egyik kilengésének elvetélt figurái” – fogalmazott Olivier Roy.
A francia tévévitákban és a lapok hasábjain két álláspont csap össze. Az egyik szerint civilizációs háború folyik, a másik szerint a gyarmatosítás utáni szenvedésről van szó, a muzulmán fiatalok a palesztinok igazságáért harcolnak, elutasítják a nyugati fellépést a Közel-Keleten, egy rasszista és iszlámellenes francia társadalom áldozatai, s amíg nem oldódik meg az izraeli–palesztin konfliktus, lázadni fognak.
Az elemző szerint mindkét értelmezés azért téves, mert a lázadás kizárólag nagyon jól körülhatárolható korosztályt érint, a Franciaországban élő több millió muzulmán közül néhány ezret. Nem az iszlám vagy a muzulmánok lázadásának vagyunk a tanúi, hanem a többségében bevándorló eredetű fiatalok problémájáról van szó. Nem az iszlám radikalizálódásáról, hanem a radikalizálódás iszlamizálódásáról beszélhetünk – állapítja meg. Véleménye szerint a második generációs muzulmán és az áttért francia dzsihadisták közötti közös pont a generációs lázadás: ezek az emberek szakítottak a szüleikkel, pontosabban azzal, amit a szüleik képviselnek a kultúra és a vallás területén. A második generáció nem szüleinek iszlám hitét követi, nem a hagyományt képviseli, amikor fellázad a Nyugat ellen. A dzsihadisták ugyanis nyugatiasan élő, füvet szívó, éjszakázó fiatalok, többségük börtönben is ült, majd áttért a szalafizmusra, az iszlámnak arra az ágára, amely nem hisz a kultúrában. „A lázadás kulcsa a kulturálisan elsajátított vallás átadásának a hiánya” – véli Olivier Roy. A muzulmán hitre áttért fiatal franciák a „tiszta valláshoz” csatlakoznak, őket nem érdekli „a kulturális kompromisszum”, számukra az iszlám a szakítást jelenti kulturális, generációs és politikai téren is. Nekik felesleges a mérsékelt iszlámot felajánlani, hiszen maga a radikalizmus vonzza őket – írta Olivier Roy.
Apahiány
Az apa hiánya vagy meggyengült jelenléte meghatározó lehet abban, hogy egy fiatal szélsőségessé váljon és terrorista szervezetekhez csatlakozzon – véli Rendes Kriszta klinikai szakpszichológus. Véleménye szerint a hagyományos családmodellben az apa erőt sugároz, véd és korlátoz. Azok a fiatalok, akik ezeket a szabályokat nem tapasztalják meg, a családon kívül kezdik keresni őket. Ilyen szociális háttér mellett fordulhat elő az, hogy egy Franciaországban vagy Angliában nevelkedett fiatal kiképzésre megy Szíriába, majd terrorista harcosként tér vissza szülőföldjére.
A klinikai szakpszichológus hangsúlyozta, hogy ezek a fiatalok sok frusztrációt éltek át (például a bőrszínük miatt), és gyakran gettókban nevelkedtek. Ezt a dühöt jól meg tudják lovagolni a terrorista szervezetek, amelyek azt ígérik nekik, hogy a saját kezükbe vehetik az irányítást és igazságot tehetnek.
A szélsőségessé vált gyermekek és fiatalok számára nincs igazán visszaút a társadalomba – fogalmazott a klinikai szakpszichológus, bár vannak olyan szervezetek, amelyek kísérleteznek a deradikalizálással. Ez azonban nagyon összetett folyamat, tulajdonképpen hasonlít egy kábítószeres elvonókúrához.
Képlékeny személyiség
Olyan fiatalokat tudnak behálózni, és „agymosást” végezni rajtuk a radikális szervezetek, akiknek nem alakult még ki vagy képlékeny a személyiségük – fejtette ki Makai Gábor klinikai szakpszichológus.
Figyelmeztetett: a család nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy a gyerek identitása fejlődik vagy megreked, ez egy folyamat, amelyben több tényező is szerepet játszik. Szintén folyamatként írta le a radikalizálódást is, amelyben a társadalomnak és az iskolának is fontos szerepe van. Hangsúlyozta: a terrorista szervezetek lerombolják a fiatalok identitását, és egy újat hoznak létre, amelyben a gyilkosság nem bűn, hanem becsületcselekmény.
