Egy kör alakú szakrális tér körül kezdődik a történet. Ősi mozgásformák, majd a Lánc, lánc, eszterlánc kezdetű gyermekdal sejlik a hangszeres zenefolyamban, lánctánccá fejlődik a mozgás, az ugrósok elindulnak a legényessé válás útján, megjelennek a dobogtatósok, kialakul a közösség, a körtánc és a páros.
Egy legény kilép a körből, hajtja a tudásvágy. Megbirkózik a nehéz ritka tempóval is, de így sem nyeri el a dicsőséget, egyedül marad. A többiek szatmári táncokban találják meg a játékot, marosszéki forgatósban keresik a párt. A zene és a tánc nem a maga autentikus hangzásában, formájában jelenik meg, hanem kissé stilizált, mégis odaillő és kifejező. Itt kell megjegyeznünk, hogy a Molnár Szabolcs szerkesztésében, összeállításában és a Heveder zenekar előadásában (felvételről) hangzó zenei anyag az előadás erőssége, ami a történetfolyamot kortalanná és egyszersmind örökkévalóvá teszi. Balázs Gyöngyi díszlete és jelmezei ugyanerre a gondolatra hangolnak.
A szerelem nemcsak boldogsággal jár, szenvedést is hoz magával. Botolósban teljesedik ki a legények vetélkedése az áhított leányért. Rövid időre, úgy tűnik, visszaáll a rend, a kalotaszegi legényest együtt járják azok, akik korábban egymásnak feszültek, de a pillanat hamar elillan, kiközösítik a szerelmes párt.
És jön az újabb fordulat. Nincs közösség vezér nélkül. Lehet jó, lehet rossz. Az Udvarhely Néptáncműhely előadásában diktátor képében jelenik meg, aki egy ideig képes parancsolni, de alattvalói fellázadnak, végül megölik. A legszörnyűbb, hogy egy közös érdekért véghezvitt gyilkosság sem elég ahhoz, hogy a közösség közösség maradjon, felülkerekedik az egyéni érdek, ki-ki megy a maga útján, saját gesztenyéjét kikaparni a mindennapokban. Itt a kör bezárul, de nyitott a kérdés: Meddig ismétlődhet az emberiség tévedéseinek sorozata? Még hányszor és hányszor kezdődik elölről az egyén és közösség harca?