Florentino Perez menesztette vezetőedzői posztjáról Rafa Benitezt, akit Zinedine Zidane követ a kispadon.
A tréner elbocsátását a fővárosiak elnöke, Florentino Pérez jelentette be. A tavaly nyáron érkezett spanyol szakember szerződése 2018-ig szólt.
„Sokkal izgatottabb vagyok, mint amikor játékosként ideszerződtem” – nyilatkozta Zidane, aki 2001 és 2006 között szerepelt a Real Madridban. „Szeretném megköszönni a klubnak és az elnök úrnak a lehetőséget, hogy vezethetem az együttest. Nekünk van a legjobb csapatunk és a legjobb szurkolótáborunk az egész világon.”
A 43 éves francia szakember eddig a Real Madrid harmadosztályban szereplő tartalékcsapatát irányította.
A Real Madrid vasárnap 2–2-es döntetlent ért el a Valencia vendégeként, így 18 fordulót követően 37 ponttal a harmadik helyen áll a spanyol bajnokságban, hátránya négy pont a városi rivális Atlético, illetve kettő a címvédő, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott FC Barcelona mögött.
Messi és Luis Enrique a legjobb
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint Lionel Messi az év irányítója. A négyszeres aranylabdás klasszis először részesült ebben az elismerésben. Az argentin légiós barcelonai klubtársát, a 2012-ben és 2013-ban győztes Andrés Iniestát előzte meg. Messi elsőségével ismét barcelonai játékos került az élre. Xavi Hernández 2008 és 2011 között volt egyeduralkodó, tőle Iniesta vette át a stafétát. Tavaly Toni Kroost választották meg a legjobbnak, a Real német légiósa ezúttal a hetedik helyen zárt, holtversenyben madridi klubtársával, a horvát Luka Modriccsal. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a BL-döntős Juventust a nyáron elhagyó és a New York Cityhez szerződő Andrea Pirlo került.
A játékosokhoz hasonlóan az edzőknél is barcelonai győzelem született, méghozzá negyedszer. Frank Rijkaardot 2006-ban választották meg, Pep Guardiolát 2009-ben és 2011-ben is. Ezúttal Luis Enrique végzett az élen, aki közel dupla annyi pontot kapott, mint a Bayernt irányító volt előd, a második helyre sorolt Guardiola. Az előző győztes Carlo Ancelotti most a hatodik helyre szorult.
Az év játékvezetőjének az olasz Nicola Rizzolit választották, aki másodszor bizonyult a legjobbnak. A korábbi 53 pontos előnyével szemben ezúttal szoros csatában lett befutó.