Változó adók, új szabályokJanuár közepétől fizethetünk

2016. január 6., szerda, Közélet

2016-tól kezdve új adótörvénykönyve van Romániának, és ez jó néhány változást jelent az adófizető polgárok számára is. A legtöbbeket érintő módosulás az, hogy a lakásadót megemelték, és ezentúl az alatta levő területért is fizetni kell, habár még nem tudni, mennyit: az alkalmazási módszertan még nem jelent meg. Ezért a helyi adóhivatalok zömében jelenleg csak az eladó ingatlanok adóügyeit lehet rendezni, Sepsiszentgyörgyön a rendes befizetések január 15-én kezdődnek.
 

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A megyeszékhely központjában tavaly még 128 lej volt egy 55 négyzetméteres lakás évi adója, az idén ez 148 lejre emelkedik. Azt még a hivatalban sem tudják, hogy az alatta levő területre mekkora összeget számoljanak: várják az útmutatást, hogy miképpen járjanak el például a sokféle tulajdonban levő tömbházak esetében. Újdonság az is, hogy adót csak az egyéb kötelezettségek – például közlekedési bírságok – lerovása után lehet befizetni, és ez alól nincs kibúvó, a rendőrség átküldi az adósok listáját a pénzügyi igazgatósághoz.
Az önerőből hőszigetelt lakások tulajdonosai egy évig teljes adókedvezményben részesülnek (ehhez külön iratcsomót kell összeállítaniuk), és adómentesek a műemlék épületek lakrészei is; a vállalkozások (üzletek, irodák stb.) nem. A kisnyugdíjasok ötvenszázalékos kedvezményt kapnak, és tíz százalék jár mindenki másnak, aki március 31-ig a teljes évi ingatlanadóját lerója. Újdonság, hogy az épületre, területre és járműre is az fizeti ki az egész évi adót, akinek az előző év végén (2015. december 31-én) a tulajdonában volt; eddig a mondjuk márciusban eladott lakásra utólag vissza lehetett igényelni az áprilistól hátralevő adórészt.
A több ingatlannal rendelkezőket már nem sújtják emelt adóval, de minden egyes ingatlanjuk rendeltetéséről nyilatkozniuk kell a területileg illetékes adóhivatalban, mert a cégek székhelyéül szolgáló helyiségekre más az adókulcs (ezzel azt az egyenlőtlenséget próbálják felszámolni, hogy eddig két egyforma üzletre több adót fizetett egy jogi, mint egy magánszemély). Az épületek rendeltetéséről elvileg március végéig lehet nyilatkozni, de aki kedvezményt szeretne kapni, annak február végéig kell jelentkeznie, mert az adatok feldolgozása 30 napot tart. A fizetendő összegekről előre is lehet érdeklődni a közpénzügyi igazgatóság (tükörpalota) földszintjén, fizetni pedig készpénzzel, bankkártyával, banki átutalással vagy online is lehet, utóbbival elkerülhető a sorban állás, de külön kell kérvényezni. Űrlapokat a városháza honlapjáról (www.sepsi.ro) is ki lehet nyomtatni, ugyanott bővebb tájékoztatás is kérhető.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 715
szavazógép
2016-01-06: Belföld - Iochom István:

Keveset keresünk (Kampányban az EMNP)

A romániai átlagfizetés tekintetében Hargita és Kovászna megye a két utolsó helyen áll – jelentette ki Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki elnöke tegnap az év első sajtótájékoztatóján. Elmondta: kísérleti jelleggel hamarosan elkezdődik az úgymond ingyenes telekkönyveztetés, ám az Országos Kataszteri Hivatal közlése szerint ezt csak néhány megyében vezetik be – Krassó-Szörény, Arad,  Argeş, Botoşani, Dâmboviţa, Dolj, Iaşi, Mehedinţi, Neamţ, Olt, Suceava, Teleorman, Temes és Vâlcea –, felháborítónak tartja, hogy ezek között egyetlen székelyföldi megye sem szerepel. 
2016-01-06: Belföld - :

Alkotmányt módosítanának (Ortodox és civil fellépés a házasságért)

A román ortodox egyház támogatásával aláírásgyűjtés zajlik azért, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. Az akciót tulajdonképpen egy civil szervezetekből verbuválódott csoport indította ősszel, mostanra viszont az egyház elöljárói is határozottan melléjük álltak.