Román vasútakKövethetők a szerelvények

2016. január 6., szerda, Belföld

A romániai vonatok nyomon követését biztosító internetes rendszert vezetett be az állami vasúttársaság (CFR), amelynek járatai évek óta jelentős késésekkel közlekednek a vasútpályák megfelelő karbantartásának hiánya miatt. A pár napja beköszöntött téli időjárás ráadásul rá is erősített a szerelvények megbízhatatlan közlekedésére.
 

Az állami szolgáltató most lehetővé tette az utasoknak, hogy interneten is tájékozódhassanak a járatokról, és idejében megtudhassák, ha azok késéssel közlekednek – adta hírül a Hotnews.ro hírportál. Országos szinten egyébként az elmúlt napokban megnehezítette a közlekedést a téli időjárás. Főleg a déli részen mintegy tíz centiméter vastag hó esett, a hőmérséklet pedig jóval fagypont alá csökkent. Egyes vonatok így akár két­órás késéssel is közlekedtek, arról nem beszélve, hogy nem egy szerelvényben nem volt fűtés, illetve több vagon ázott, és a folyosók helyenként eljegesedtek.
A szolgáltató az utasok dolgának megkönnyítése érdekében a saját honlapján (www.cfr.ro) olyan internetes alkalmazást vezetett be, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy valós időben lekérjék egy járat tartózkodási helyét. A felületen megjelenik, hogy egy járat legutóbb melyik állomást hagyta el, hánykor várható a következő állomásra érkezése, és hány perc késése van a menetrendhez képest.
Az év végén a határrendőrség is beüzemeltetett egy olyan információs rendszert, amely a határrendőrség honlapján (http://www.politiadefrontiera.ro/traficonline/) keresztül lehetővé teszi az utazóknak, ellenőrizzék, mekkora a várakozási idő a határátkelőkön. A rendszert azért vezették be, hogy a járművezetők idejében tájékozódhassanak az esetleges torlódásokról, és elkerüljék azokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 719
szavazógép
2016-01-06: Belföld - :

Alkotmányt módosítanának (Ortodox és civil fellépés a házasságért)

A román ortodox egyház támogatásával aláírásgyűjtés zajlik azért, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. Az akciót tulajdonképpen egy civil szervezetekből verbuválódott csoport indította ősszel, mostanra viszont az egyház elöljárói is határozottan melléjük álltak.
 
2016-01-06: Belföld - :

Mert tesznek érte

Igenis, szükséges a decemberben megszavazott plusznyugdíj a törvényhozóknak – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Antal István Hargita megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő. Vannak olyan képviselők és szenátorok, akik nem érdemlik meg ezt a pluszjuttatást, de a többségük igen, főleg a székelyföldiek, akik részt vettek a rendszerváltás után az ország alakításában, fejlesztésében.