Közel hétmillió lejt kaptak tavaly állami támogatásként a parlamenti képviselettel rendelkezÅ‘ politikai pártok. A Központi Választási Hatóság közlése szerint – melyet a Mediafax hÃrügynökség idéz – a pontos összeg 6,76 millió lej, amely közel hat és fél ezer minimálbérnek felel meg.
A legmagasabb juttatásokat ugyanakkor a Nemzeti Liberális Párt kapta (2,92 millió), valamint a Szociáldemokrata Párt (2,44 millió), mÃg a harmadik helyen a Dan Diaconescu alapÃtotta, Nép Pártja áll egymillió lejes támogatással. Utóbbi alakulat egyébként júniusban elviekben beolvadt a Gabriel Oprea vezette Románia Haladásáért Szövetségbe, viszont továbbra is szerepel a pártok országos nyilvántartójában, és megÅ‘rizte jogi személyiségét. A legkevesebbet a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt kapott. Az alakulatok működési költségeiket, a választási kampányokat, illetve az eszközbeszerzéseiket finanszÃrozhatják egyebek mellett ebbÅ‘l a támogatásból.