A mai napig nem ért véget a székelység küzdelme, hiszen másodrangú állampolgárként kénytelenek minden egyes napon harcolni szimbólumaikért, jogaik és érdekeik érvényesüléséért – üzenték a madéfalvi vérengzés 252. évfordulója megemlékezésének szónokai a pár száz megemlékezőnek. A magyar–román összefogás szükségességét hirdető, valamint a székelységet védő és egyben a román hatalomnak szóló kijelentések sem hiányoztak.
A megemlékezés az előző évekhez hasonlóan idén is szentmisével kezdődött, illetve a diákok történelmi visszatekintésnek szánt műsorával folytatódott, majd ezt követően zászlókkal vonultak a résztvevők a községben álló Siculicidium-emlékműhöz. A felszólalások sorát Soltész Miklós, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kezdte.
A budapesti kormány képviselője a közösség szerepének hangsúlyozásával kezdte mondandóját, az emberek mindennapi küzdelmének célját is ennek megteremtésében azonosítva. Az államtitkár továbbá megállapította, akárcsak 252 évvel ezelőtt, jelen pillanatban is bőven van, miért harcolniuk a székelyföldieknek, így szimbólumaikért, a nyelvhasználatért, amint tették azt őseik az őket megillető jogokért. Soltész a veszedelem kapcsán úgy vélte, hogy az osztrák történetírás sem tekint dicső cselekedetként a madéfalvi eseményekre. Hozzátette, azokra a románokra sem fog hősként tekinteni saját népük, akik ma a székelyek jogkövetelései ellen lépnek fel. „Csak azoknak az emléke marad fenn, akik ki mernek állni a közösség élére akkor is, ha ez ma szenvedéssel, nehézséggel, gyötrelemmel jár” – összegzett. Bukarestnek üzenve az államtitkár kijelentette: „Akik ezt az országot vezetik, azoknak is látniuk kell, hogy kelet, délkelet felől sokkal nagyobb veszedelem jön. Nem a székelyeket kell bántani, nem az ő magyar- vagy székelytudatukat kell visszaszorítani.” A veszélyforrások között a politikus a munkaképes fiatalok elcsábítását, elvándorlását említette még, amiért újból csak nem az erdélyi magyarok okolhatóak. Soltész Miklós végül ahhoz kért erőt, hogy a keresztény hitű Európában egymásra találjanak és egymást támogassák a nemzetek, és ki-ki magyarságát és kereszténységét megőrizve erősítse népét és azt az országot, amelyben él.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében úgy vélekedett, hogy ha a székelység megőrzi politikai egységét, semmi nem korlátozza abban, hogy elérje céljait. „A jövőnk jobbítására való feltételek adottak. Az önszerveződő képességeink megvannak. Kényelmes dolog a másra mutogatás, a hiba másban keresése, de az nem visz előre” – fogalmazott.
Az emlékmű megkoszorúzása és az áldozatok előtti főhajtás előtt Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szólt az egybegyűltekhez. Egyebek mellett arról beszélt, hogy Székelyföldnek „nagyon elege lett abból a nemzeti megalázásból és posztkommunista gazdasági kizsákmányolásból, amelyben Romániában részesül 1918, illetve 1990 óta”. A politikus szerint a székelyeknek erőt kell felmutatniuk jogaik érvényesítéséhez, mivel „másodrangú polgárként kezelnek hivatalokban és munkahelyeken, iskolákban és kórházakban. Ha tehetik, eltipornak, ha nem, megfélemlítenek, az eredmény pedig borítékolható: elvándorlás, gyorsuló asszimiláció.” „Erőt csakis akkor tudunk sugározni, ha egymásba tudunk kapaszkodni” – vonta le a következtetést.
