Mivel a bekötések ellenőrzésekor néhány helyen rendellenességeket találtak az illetékesek, a január 20-ai határidőn belül ők is határidőket szabtak az érintett családoknak a hibák javítására. Egyértelmű, hogy a szolgáltató nem köthet szerződést olyan ügyféllel, aki nem az elvárások szerint csatlakozott a hálózatra, akinél nem megfelelő a száraz akna, nincs kellőképpen szigetelve a rendszer, az elzárócsap a föld felszínén található… Érthető, hogy nem tölthetnek fel vízzel olyan hálózatot, mely több helyen elfagyhat vagy javításokra szorul. Tehát amíg nincs mindenhol hibátlanul előkészítve a terep, nem kezdhetik el a vízórák felszerelését sem, és természetesen addig víz sem lesz.
Január 20-áig alig két hét van hátra, a Közműveket azonban nem köti határidő, még nem kötöttek szerződést az árkosi fogyasztókkal, a két éve aláírt előszerződések csupán formaságból készültek,  hogy könnyebb legyen kiállítani majd a végleges szerződéseket. Tehát a majdani szolgáltatónak még nincs semmiféle „hivatalos” kötelezettsége az árkosi lakosokkal szemben, a vízórák felszerelése pedig valószínűleg akkor sem készülhetne el a Kőröspatak által megadott határidőig, ha már elkezdték volna a munkát.
Elég sok olyan háztartás van Árkoson, ahol kútvizet is használnak, szükség esetén a falu egy része onnan is meg tudja oldani a vízellátását. Talán ez az oka annak, hogy viszonylag nyugodtak az emberek, nem panaszkodnak hivatalos helyeken, nem próbálnak minden eszközzel tiltakozni a kétségbeejtő, emberhez méltatlan helyzet ellen. De mit is tehetnének? Kin lehetne számon kérni, kit lehetne sürgetni, kinek lehetne könyörögni azért, hogy ne maradjanak újra víz nélkül január közepén?
Vajon miért kell nélkülöznie, néha büdösségben, mosatlan-halmok között nyomorognia annak az árkosi lakosnak, aki eddig is fizette a vízfogyasztását, ezután is szeretné fizetni, időben rácsatlakozott a csatornahálózatra, aláírta az előszerződést, és bármi mást is megtett volna vagy megtenne azért, hogy emberhez méltó körülmények között élhessen? Nincs, mit tennie, békésen megvárja, míg újra víz nélkül marad. Majd kicsi szekérrel, autóval hordja a vizet a városból, a szomszédoktól, persze csak azoktól, akiknek iható, főzhető kútvizük van.
Ilyen az élet a huszonegyedik században, öt kilométerre a megyeközponttól, attól a várostól, mely az Európa kulturális fővárosa címhez méltónak gondolja magát. A helyzet még érdekesebbnek tűnik, ha elgondolkodunk az árkosi polgármester szavain, miszerint az Aquacov – és közvetve a Közművek Rt. mint regionális üzemeltető – az Árkos területén levő tizennyolc mélyfúrású kútból nyeri azt a vizet, amellyel Sepsiszentgyörgyöt és az egész környéket ellátja.