Várható volt, hogy előbb-utóbb kiütik a biztosítékot az MPP-n belül az alakulat országos vezetésének furcsa döntései, inkább csak az volt a kérdés, mikor következik be a lázadás. Bálint József sepsiszentgyörgyi elnök valószínűleg nincs egyedül azzal a véleményével, hogy az RMDSZ alternatívájaként létrejött párt felső vezetése voltaképpen feladta eredeti célkitűzéseit és tagságát, választóit is cserbenhagyta, amikor paktumot kötött az RMDSZ-szel.
Hogy a szövetségre lépett két párt mit nyerhet az együttműködésből, az mindenki számára világos. Az RMDSZ-nek nem a voksok miatt fontos a megállapodás, hanem mert a párt laboratóriumaiban kimutatták: ahhoz, hogy a meglehetősen kiábrándult magyar közösséget mozgósítsák, összefogásra van szükség. De mert a valós összefogás oly nehezen összeegyeztethető az egypártrendszerbeli reflexekkel, és mert ahhoz a Kelemen Hunor vezette csapatnak hangsúlyosabban kellett volna képviselnie olyan, eddig csak ímmel-ámmal felvállalt ügyeket, mint például a különféle autonómiaformák előmozdítása, egyszerűbbnek tűnt elcsábítani az egyik ellenzéki alakulatot.
Az MPP-t pedig igazán nem volt nehéz magához édesgetnie, néhány befutó parlamenti mandátum ígérete elég volt, hiszen a szervezet egyszerűen nem találta helyét az erdélyi magyar politikai porondon. Olyannyira zokon vették az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulását, hogy természetes szövetségeseikkel akkor sem voltak hajlandóak együttműködni, miután a Néppárt vezetői beismerték: tévedés volt a harmadik párt létrehozása. Magatartásuk a sértődöttség, az egyéni hiúság oly magas fokáról árulkodott, mely már-már hihetetlennek tűnt. Nem véletlen, hogy felmerült a gyanú: az MPP volt és jelenlegi országos elnöke, Szász Jenő és Biró Zsolt a párt megalakulásától kezdve az RMDSZ szekerét tolta, céljuk pedig nem egyéb, mint a valós alternatíva kibontakozásának megakadályozása. Ez nagyjából sikerült is, hiszen az MPP okozta csalódás után az EMNP-nek jóval nehezebb volt megvetnie lábát az erdélyi magyar politika színterén, az oly sokáig egypártrendszerhez szokott erdélyi magyarok jelentős részének már túl sok volt a hármas küzdelem. Igaz, vétkes ebben az EMNP is, melynek soraiban igen hamar felütötte fejét a széthúzás, a marakodás, és azt a rendkívül fontos célkitűzését nem sikerült teljesítenie, hogy új, hiteles emberekkel álljon a választók elé.
Ilyen hát az erdélyi magyar pluralizmus. Van benne összefogásként hirdetett titkos paktum, Budapestről parancsolt összeboronál(ód)ás, s van benne gyengülő ellenzék. Pártból, intrikákból, árulásból sincs hiány – csak szavazni nem nagyon van, kire!