Kész kutyabellér-ipar zajlik az Őrkő alatt, csak hát az emberek nem merik ott keresni elveszett állataikat. Engem is egy-két jelzés, az intuíció vezetett s valami sugallat. Ha az őrkői cigányiskola után kezd érdeklődni a kutyáját kereső, rövid időn belül kiderül, hogy hol van a kedvence (engem egyenesen megszólítottak, hogy milyen kutyát keresek, mert látták a kezemben a pórázt). Jó, ha visz egy fényképet is a tulaj, könnyebb lesz azonosítani – de nagyon vigyázzon az alkudozásnál, mert ravaszok a kutyabellérek! Magasan kezdik az árat, s 100 lejen alul nem lehet menni a váltságdíjjal. Szerencsére jelzéseim nyomán már a kaukázusi juhásznak megvan a gazdija, de szerintem több kutyát is rejtegethetnek még a váltságdíj reményében a viskók közti pajtákban.
Ez a helyzet a polgármesteri hivatal szociális osztályának hatásköre, no meg a romániai törvényhozásé: évtizedek (századok?) óta megoldásra vár az őrkőiek helyzetének megváltoztatása – s országos szinten is sok a tennivaló a romák beilleszkedése terén –, mivel a szaporodó család eltartására alternatív anyagi forrásokat keresnek az Őrkő alatt lakó polgártársaink.
A mai nap során módszeresen alkalmazott történet a következő: kutyaelfogás, majd zsarolás minél több pénz megszerzése reményében, végül elátkozás. Dolgozniuk kellene a családfenntartásért, mint ahogy ezt teszem én is, te is, ő is! S ehhez munkahelyeket kell teremteni számukra is, nem pedig segélyekkel biztatni a munkakerülésre és garázdálkodásra.
Kemény lecke volt ez a mai!

Ütő Gusztáv,
Sepsiszentgyörgy