Kedves Angela Merkel szövetségi kancellár asszony,  Ön a legerősebb európai személyiség, akinek nagymértékben a kezében van unokám jövője is. Személyesen nem ismerjük egymást, én Jozef Banáš vagyok, az a szlovák író, akinek Ön 2011 májusában levélben köszönte meg A lelkesedés zónája (Jubelzone) című regényét. Levele őszintén boldoggá tett, és értékes ereklyeként őrzöm. A lelkesedés zónája egy német fiatalember, Thomas és szlovák barátja, Jozef története. Thomas és én ma is barátok vagyunk, bár barátságunk 37 évre megszakadt. Az a vasfüggöny szakította meg, amelyet Csehszlovákia szovjet megszállása után húztak le. Nem kívánt hadseregek szálltak meg bennünket, jelenlétük a mi és az Önök országának polgárai akarata ellenében volt.
Ma az én országomban nincsenek idegen hadseregek. Az Ön országában még csaknem 60 ezer idegen katona tartózkodik. Jelenlétük okát értettem abban az időben, amikor a volt Német Demokratikus Köztársaságban a szovjet katonák a Varsói Szerződés részeként állomásoztak. Ma nem létezik a Varsói Szerződés, de az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia katonái továbbra is Németországban tartózkodnak. Miért? Úgy gondolom, Ön ismeri lord Baron Ismay, az első NATO-főtitkár szavait, amelyekkel az idegen katonák németországi jelenlétét indokolta: „Az amerikaiakat bent tartani, az oroszokat kint és a németeket lent”. Ma az oroszok kint vannak, és így logikusan csak két oka marad az idegen katonák németországi jelenlétének, „az amerikaiakat bent tartani, és a németeket lent”. (…)
Kedves Angela, félni kezdek, hogy Thomast és engem újra elválaszt egymástól az új vasfüggöny. A kommunizmus bukása után – ahogy Önnek is – olyan érzésem volt, hogy új, kerítések nélküli Európát kezdünk építeni. Ön viszont kerítések építésére kényszerít bennünket, mert olyan szerencsétleneket akar ránk erőltetni, akik elhagyják otthonukat. Ön kvóták révén kívánja ránk erőltetni a menekülteket. Meg tudja mondani, hogyan akarja ezt? Koncentrációs táborokat kellene építenünk, amelyekben ezeket az embereket akaratuk ellenére fogjuk tartani? Ön önként ott maradna-e egy olyan országban, ahol jóval kisebb szociális támogatást kapna, mint Németországban?
Ön attól a szlovák nyugdíjastól, aki télen arról dönt, háromszáz euróért fát vegyen-e, vagy menjen el fájós fogaival az orvoshoz, azt akarja, hogy olyan menekültekről gondoskodjék, akik márkás ruhákban és hitelkártyákkal érkeznek hozzánk?  Ilyen óriási öncsalásra kényszerítene bennünket!?   Miért kellene  a szlovákoknak, cseheknek, lengyeleknek, magyaroknak, románoknak vagy a bolgároknak ez ügyben szolidárisaknak lenniük az angolokkal, franciákkal, portugálokkal, spanyolokkal, olaszokkal, belgákkal, amerikaiakkal, hollandokkal vagy akár a németekkel, akik kirabolták és nagymértékben még ma is rabolják a gyarmatokat (ha ma már nem is így nevezik azokat), és a szerencsétlen afrikaiak vagy az ázsiaiak jönnek visszakérni a tőlük ellopott holmit? Miért kellene nekünk, akik nem raboltunk, szolidárisaknak lennünk azokkal szemben, akiket az Önök háborúi kergetnek ki az otthonaikból? Brüsszel arroganciája kezd az idegeinkre menni, ahogy valamikor régen Moszkva arroganciája is. (…)
Emlékeztetném, hogy Németország sokáig tétovázott, míg megengedte a szlovák állampolgároknak, hogy szabadon éljenek és dolgozzanak Németországban. Ezzel szemben a szíriai és az iraki fiatalokat meg is hívták magukhoz. Most, amikor a menekültek az Önök fejére nőnek, szolidaritást kérnek tőlünk. A nemrég megtartott CDU-ülésen Ön ünnepélyesen kijelentette: „Meg tudjuk csinálni!” Érdekelne, vajon tudja-e Ön egyáltalán, MIT akar megcsinálni, ha azt sem ismeri, mennyi menekült van Európában és Németországban, és még hányan készülnek ide? (…)
Hogyan akarja azt, hogy mi, akiket Önök sértegetnek, és a német külügyminiszter szerint büntetni is akarnak, még támogassuk is szándékukban? Sőt, Önök szemében fekete bárányok azok a kormányok, amelyeket az emberek szabad választások során juttattak hatalomra. Rossz érzésem, hogy Kijev után Varsóban készül az új Majdan. Ha esetleg Ön tud valamit erről, közölje azokkal, akik a lengyel Majdant készítik elő, hogy vigyázzanak, és ne árulják el magukat ugyanazokkal a kis piros kártyákkal, amilyenek tavaly Prágában a Zeman köztársasági elnök ellen tiltakozóknál is voltak. (...)
Legközelebbi találkozásukkor próbálja megkérdezni barátját, Barack Obamát, de leginkább az ő elődjeit, hogy nem tudnak-e valamit azokról, akik célzatosan keltenek gyűlöletet, káoszt és félelmet, amelynek köszönhetően újra alaposabban ellenőrizhetnek és manipulálhatnak bennünket. (…) Nagy nemzet az Önöké, akik Gutenberget, Luthert, Bachot, Kantot, Goethét, Schillert, Beethovent, Schopenhauert, Einsteint és  több száz további nagyszerű embert adtak az emberiségnek. De Önök adták a világnak Hitlert is, akit egyfolytában felrónak a németeknek. Bűntudatot keltenek Önökben, „Schuldgefühl”, s ezzel megzsarolják. S teszik azok, akik  több  háborút  is kirobbantottak, melyekben jelentősebb számú ember lelte halálát, mint ahányat Hitler katonái megöltek. Félek, hogy valahol itt, ebben az elátkozott bűntudatban kell keresni az Önök szolgai magatartását. A zsarolás nekem megmagyarázza, miért fogadja tárt karokkal a német kancellár a fiatal és erős szíriaiakat, akik ahelyett, hogy saját országukban ragadnának fegyvert a rossz ellen, Önökhöz menekülnek, és Önök a szírek helyett németeket küldenek vissza Szíriába a gonosz elleni harcba. (…)
Mivel Önt rendkívül intelligens hölgynek tartom, ezért cselekedeteinek más okai kell hogy legyenek. Azokat sajnos sem Öntől, sem a médiájukból nem fogjuk megtudni. Tudom, Ön személy szerint megért bennünket, mivel – hozzám hasonlóan – titokban az NDK több millió polgárával együtt figyelte a nyugati sajtót (1983 és 1988 között az NDK-ban éltem), és ez nem tetszett a kommunista hatalom képviselőinek. Ma a helyzet kezd megismétlődni, és mi, azokkal a németekkel együtt, akiknek a többségi sajtó még nem mosta ki az agyukat, újra az igazságot keressük. Egyszerűen nem hiszünk az Önök forrásainak. (…) Úgy tűnik, Németországban sem igazán sikerül Önöknek hatást gyakorolni az állampolgárokra. A Der Spiegel hetilap nemrég arról tájékoztatott, hogy a németek nagy része „elhatárolódott a demokratikus konszenzustól”. Nincs kit választaniuk, a hatalmon lévő politikai pártokat mellőzik, s a többségi sajtóra már rá se hederítenek. Ide jutottak a német, de a szlovák politikusok és újságírók is képmutatásuk miatt.
Kedves Angela asszony, Ön az én kancellárom is! Olyan politikus, akinek megvan az esélye, hogy hasonló legyen Charles de Gaulle-hoz vagy Konrad Ade­nauerhez. Az Önök országával bukik el vagy ragyog fel Európa. De ehhez Önnek és a németeknek meg kell szabadulniuk a bűntudattól. (…) Menjen el, kérem, Halbe Teupitzbe – ahol több mint 50 ezer fiatal orosz és német nyugszik, akik 1945-ben Berlin ostromakor vesztették életüket. Menjen el Obamával és Putyinnal, üljenek le a halottak sírjára, és ne beszélgessenek egymással! Csak hallgassanak! Ha meg a nyomorultak igazságtalansága felett könnyet ejtenek, a mi énekünk, a becsapottak és megalázottak éneke dicsőséggel zeng majd. (…)

Forrás: FELVIDÉK.MA/euroCom