Met milyen a kutya? Az fél, mint az ördög a tömjén füstjitől, mikor valami erős hangot hall. Nyáron es, ha villámlik, bébúvik az egérlyukba, pedig máskor milyen nagy hős! Ugat reggeltől napestig, s még éccaka es, ha reajön. S akkor ha egy cseppecskét megdörren az ég, mán a hangja elakad, s nyomát sem lehet látni, csak kujtoroghatok künn a szakadó esőben, míg valamelyik pajta mélyiről előkerítem. S osztán hogy mi van szilveszterkor! A nem emberi, hej. Akkor úgy megbolondul, hogy még a szemeit es forgatja, s a lábam mellől el nem akar mozdulni. Tavaly es bé kellett vigyem a konyhába, s még ott se vót neki elég, bémászott az ótomata mosógép mögi, met az es olyan egy masina, hogy nem bír egy helyt állni, feszt eltáncol a faltól, heába mondom a zasszonynak, ne pakolja úgy meg szennyessel, met azétt jár csárdást, hogy túl sok ruhát tesz belé. Na, s akkor a kutya bépréselte magát abba a likba, osztán se előre, se hátra, s úgy hajnal felé, mikor mán a lődözést odakünn abbahagyták, s valami bátorságot méges essze­szedett, hát nem tudott kivaszkalódni onnét, csak vinnyogott. Mán eppeg elaludtam vóna, mikor felkőtött a zassszony, s aszongya, gyámbásszam ki a kutyát, me különben engem es kirak vele együtt.
S osztán az idén erősd törtem a fejem, hogy mit tuggyak csinálni. Karácson után még a televizorba es elkaptam egy műsort, eppeg arról beszéltek, hogy mi legyen a kutyával szilveszter éccakáján. Ott osztották s szorozták jó hosszan, hogy a pityóka mind odaégett künn a kályhán, de én okosabb nem lettem egy cseppet se. Aszongya az állatdoktor, természetes, hogy a kutya fél az erős hangoktól, ezétt szilveszteréccakára bé kell zárni valami biztonságos helyre, vagy vele kell maradni, nehogy elszabaduljon. Hát én még egyszer az ótomata mögi bé nem eresztem, az hétszentség, s a komáékhoz se vihetem magammal. Bé akartam telefonálni, hogy akkor én méges mit csináljak a kutyával, me láncra kötni se szabad, mióta az unijó bévezette hezzánk es a törvényeit, hogy mingyárt az állatnak több joga lesz, mint az embernek, de a mobilba a kartellán nem vót mán több perc, pedig nem sajnáltam vóna azt a pénzt, hogy Budapestre egyet telefonáljak. Így hát csak hallgattam tovább az okoskodásikot, aszongya az állatdoktor, hogy jó vóna a csippet ellenőrizni, hogy ha méges elkódorog jettibe a kutya, hát lehessen megtalálni. Mondtam magamba, nem kell azt keresni, hazajő magától es, csak amikor puffogtatnak odakünn, akkor nem elfut otthonról, há éppeg ellenkezőleg.
Na s akkor hallottam a rádijóba, hogy idén nem lesz tűzijáték, há lampinyonokat eregetnek. A jó, gondoltam, met akkor nem kell a kutyát őrizni egész éccaka. De mégescsak az ótomata mögi került a nyomorú, met tűzijáték nem vót, de puffogtattak így es eleget. Romány éjfélkor még haggyán, nem mondom, lődöztek akkor es egy cseppet, de csak annyit, hogy a kutya mind lekaparta az új termopányos ajtóról a politúrt, de osztán magyar éjfélkor egészen megbolondult, megint csak bé kellett eresszem a konyhába, s azzal egyből bé az ótomata mögi. De osztán hamar kirángattam onnét, s meg es nyugudott, mihelyst abbahagyták a puffogtatást.
Most mán csak azétt imádkozok, hogy jövőre nehogy kitalálják ezek a mü politikusaink a romány s a magyar mellé a székely éjfélt es, met ahhoz obligát kell a tűzijáték, s akkor vízkeresztig se tudom kiszedni a kutyát az ótomata mögül.