A doni áttörés áldozatainak emléknapján a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya kezdeményezésére mintegy százhúsz résztevővel emlékeztek meg szombaton a Hargita megyei Bellő-tetőn, ott, ahol három évvel ezelőtt a 24. határvadász zászlóalj tiszteletére a katrosai-erődrendszer egykori laktanyája helyén kettős keresztet állítottak fel. A megemlékezésen részt vett a Történelmi Vitézi Rend kézdi-, sepsi-, csík-, udvarhely- és bardoc-miklósvárszéki állománya, és képviseltette magát a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), az Erdélyi Magyar Néppárt kézdiszéki szervezete, az Új Magyar Gárda székely csoportja, valamint az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) kézdivásárhelyi szervezete. Jelen volt továbbá vitéz Lázár Elemér, a vitézi rend országos főkapitány-helyettese, Erdély törzskapitánya, valamint vitéz Máthé Lóránt Pál, a székely törzsek kapitánya is.
A vármegyések csoportja reggel hét órakor a Gábor Áron térről indult a Katrosa felé, és a Kézdivásárhely–Szentlélek–Kiskászon–Szárazpatak–Katrosa útvonalon zászlókkal menetelve 11 órakor, huszonnégy kilométer megtétele után érkeztek a katrosai csárda elé. A szervezők, a más helységekből érkezettek, a gyalogtúrások és mindazok, akik nem tudták vállalni a gyaloglást, itt találkoztak, majd közösen vonultak fel a Bellő-tetőre. A megemlékezésre annál a kettős keresztnél került sor, amelyet 2013 szeptemberében vitéz Szima Csaba helytörténész kezdeményezésére állíttatott a 24. székely határvadász zászlóalj hősei tiszteletére a Székely Nemzeti Tanács és a Kézdiszéki Székely Tanács. Szima Csaba hangsúlyozta: a doni kitörés 73. évfordulóján nemcsak a 2. magyar hadsereg hősi halottjaira, hősi halált halt katonáinkra, hanem a 24. zászlóalj hősiesen küzdő katonáira, az itt nyugvó névtelen hősökre is emlékeznek.
Vitéz Ambrus Ágnes hadnagy, a rendezvény főszónoka beszédében a 2. magyar hadsereget a Don mentén ért súlyos vereségre és annak következményeire emlékeztetett. A Don mentén harcoló férfiak tízezreinek helytállását, viszontagságait, szenvedését, halálának körülményeit idézte fel, és hangsúlyozta a magyar honvédek hősiességét. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar hadsereg nem hódítani ment „messze, nagy Oroszországba”, hanem a hazát védeni, hiszen Magyarország a II. világháború idején kényszerpályán mozgott, amelynek irányát Trianonban szabták meg. A szónok kiemelte: a hősiesen harcoló, majd elesett katonák, a fogolytáborokban szenvedők, a sebesültek, a lefagyott lábbal és kézzel továbbélők kötelezik az utódokat, hogy emlékezzenek, csak így válhat a történelem az élet tanítómesterévé, csak így vezethet a múlt minden megpróbáltatáson és viszontagságon át egy valóban szabadabb, valóban demokratikusabb jövőhöz. Hozzátette: a Don-folyó mellett harcoló hősök mellett az ünnepség résztvevői tisztelettel adóznak mindazoknak, akik azóta és ma is a hősi múltra való emlékezést felvállalták és felvállalják.
Ilyés Botond történelemtanár beszédében felidézte a hetvenhárom évvel ezelőtti eseményeket, az 1943. január 12-én indult ütközetet, amelyben a Don-kanyarban napok alatt szinte teljesen megsemmisült a 207 ezer fős magyar királyi 2. honvéd hadsereg. A hiányos fegyverzetű magyar csapatok 1943 januárjában erőn felüli helytállást tanúsítottak a harcok alatt – foglalta össze gondolatait Ilyés Botond.
Az ünnepségen Mike Bernadett, a kézdivásárhelyi Református Kollégium XI. osztályos tanulója részletet olvasott fel egy fronton harcoló kézdiszentkereszti katona a háború utolsó napjaiban írt, tragikus hangvételű, eddig ismeretlen leveléből, majd Babits Mihály Miatyánk című versét szavalta el.
A beszédek után a résztvevők elhelyezték a kegyelet koszorúit a kettős keresztnél. A megemlékezés nemzeti imáink, a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. Ezt követően a szervezők a Bellő-tető alatt, a Kászon-pataka mellett forralt borral és sült szalonnával kínálták meg a résztvevőket.
