A főkonzult Páll Endre polgármester is elkísérte. Grüman Róbert egy székely zászlót ajándékozott Lajos bácsinak. Borsó Lajos 1921. július 5-én született, még „magyar világban” – a trianoni békeszerződés életbe lépése előtt –, és 1940-ben, a II. bécsi döntéskor másodszor lett magyar állampolgár. 
Lajos bácsi könnyes szemmel köszönte meg az okiratot, és örömét fejezte ki, hogy hosszú idő után ismét magyar állampolgár lett, ezzel „megnyugodott a lelke”. Elmondta: harminc esztendeig a kézdiszentkereszti iskolánál dolgozott, életének jelentős részét gyermekek között töltötte. A második világháborúban Galíciában tíz hónapot a lövészárokban töltött, három évig pedig ténylegesen katona volt. Szovjet fogságban alig egy fél órát volt – mesélte –, Nagybányán esett hadifogságba százötven társával, de egy ukrán katona meghallotta, hogy Szentlélek környékéről származnak, és kiengedte a táborból két másik bajtársával. Két hétig gyalogolt, míg hazaérkezett szülőfalujába. Hat éve özvegy, egyik unokája, Csaba gondoskodik róla. „Nálunk most is magyar világ van, mert mi itt magyarok vagyunk, annak születtünk és annak is halunk meg. Ez a sarok itt örökké magyar volt és az is akar maradni” – vélekedett az idős férfi.
A főkonzul elmondta: mindig megható, ha olyan idős emberekkel találkozik, akik másodszor vagy harmadszor lesznek magyar állampolgárok, sajnos, nagyon kevesen élnek utóbbiak közül. „Ez ad igazán értelmet a munkánknak, amikor ilyen élettörténetekkel találkozunk, és tudjuk teljesíteni honfitársaink kérését, hogy harmadszor is magyar állampolgárok lehessenek. Nagyon sokan szenvedtek a honfitársak közül, volt, aki két háborút is átélt, hadifogságot, a diktatúrát is megszenvedte. Igazi örömteli pillanat, amikor ezek az emberek átvehetik a honosítási okiratot” – fejtette ki a főkonzul.