Sok derék, kedves ember él Szepezd falujában, legalább Öcsike úgy tapasztalta, hogy ahová csak véletlenül bedugta az orrocskáját, mindenütt szeretettel mosolyogtak reá, megkínálták szőlővel, dióval, meg más efféle jókkal. Szeretett is a faluban járni-kelni. Csak egy házat került el gondosan: Malter bácsi, a gazdag pallér házát. Malter bácsi, mióta senki sem épített semmit, nem folytathatta a régi mesterségét.
No hiszen, van neki annál jobb mestersége: nyolc hold szőlője a szepezdi határban. Ha soha kezébe nem veszi a vakolókanalat, úgyis megél abból. Hanem a nyolc hold szőlő Isten tudja miért, nem tudta földeríteni Malter bácsi mogorva természetét (még akkor sem, mikor bor lett belőle). Félt tőle mindenki, kerülte a háza táját, ki kerülhette.
Egyszer aztán Malter bácsi ki akarta bővíteni a présházat. Sajnálta-e a nagy napszámot a kőműveslegényektől vagy el se jött volna dolgozni hozzá egy sem – azt már nem tudom: elég az hozzá, maga elé kötötte régi kötényét, kezébe kapta a vakolókanalat, s azt morogta magában, hogy egyedül is elvégzi ő azt a kis munkát.
Hej, mikor Andris meg Öcsike a szőlők között sétálva észrevették, hogy mi történik Malter bácsi présháza körül! Emésztette a szívüket a nagy erős vágyakozás: az ő kurta kis háborús életük idején sohasem láttak még építést igazi téglából. Hiszen akárki más dolgoznék ott, egyszerűen odamennének, beszédbe elegyednének vele, kérdezgetnék, mit miért csinál így vagy úgy. Tudnak ők a dolgos emberrel beszélni. Andris kedvence a nyomdászoknak, szerelőknek Pesten, mert ő a gépek iránt érdeklődik, Öcsit meg majd megeszik a szőlőmunkások, ha közéjük keveredik.
– Ejnye! – mondja Öcsi –, hát hiszen csak nem es meg bennünket Malter bácsi sem. Gyerünk oda hozzsá. Kérdezzsük meg, miért építi egyedül azst a házsat!
Összeszedték a bátorságukat, lassan-lassan közelebb oldalogtak Malter bácsihoz. Malter bácsi sötét pillantást vetett rájuk, aztán a kanalával odaloccsantotta a maltert az épülő falra.
– Malter bácsi! – szólalt meg vakmerően Öcsike.
Semmi válasz.
– Malter bácsi! – ismételte Öcsike csak azért is.
– Hmm. Mrrr – valami ilyenformát hümmögött, mormogott Malter bácsi.
– No, csakhogy meg teccset sólalni – mondta Öcsike. – Már azst hittem, megnémult, Malter bácsi. Kérem sépen, mondja meg, miért építi egyedül ezst a házsat.
– Mrrr – felelte Malter bácsi, és olyan gyilkos szemmel nézett a két fiúra, hogy Andris már húzogatni kezdte az öccse kabátját és odasúgta neki:
– Hagyjuk itt ezt a bolondot!
De Öcsikének most már be nem állott a szája.
Erre már elfogyott Malter bácsi türelme.
– Eltakarodtok innét, ebadta hitvány kölykei! – kiáltott rájuk. Nem elég, hogy egymagam kínlódom itt az építéssel, még a ti ostoba kérdéseitekre is felelgessek?
Nohát, ilyet nem hallott még életében sem Andris, sem Öcsi. Uccu, nyakuk közé szedték a lábukat és elszaladtak.
– Ezst még megkeserüli ezs a goromba Malter bácsi! – mondta Öcsike.
Ebéd után megint csak a szőlők felé sétáltak, és messziről észrevették, hogy Malter bácsi kényelmesen üldögélve alussza délutáni álmát az épülő présház falai között. No hiszen, csak a legényei mertek volna valamikor így elaludni!
Öcsikének most felvillant a szeme.
– Te Andris! Van nekem egy . . .
– Nadselű gondolatod. Tudom – mondotta Andris. – Hát halljuk, nem bánom.
– Mondtam, hogy megkeserüli azs a goromba Malter bácsi, hogy össesidott bennünket.
– Jó, jó, de hogyan keserüli meg?
– Nézzs oda. Úgy alsik, mint a bunda. Mellette a sok tégla meg a malter. Mire fölébredne, beépítjük a házsába.
Andrisnak tetszett a nadselű gondolat: mindig is szeretett építeni. Igazi téglával úgysem épített még soha. Csöndesen odalopózkodtak, és hordani kezdték a téglát Malter bácsi köré. Fél szemük folyvást rajta volt, hogy megugorhassanak, ha ébredezni kezd. No, ettől ugyan nem kellett félni. Malter bácsi úgy horkolt, hogy a verebek ijedten röppentek tovább a szőlejéből. Szépen körülépítették úgy, hogy se kezét, se lábát ne tudja megmozdítani, mikor felébred.
Mikor ennyire jutottak, Öcsike nem bírta tovább a csendet. Hangosan felkacagott és elkiáltotta magát:
– Malter bácsi, jöjjön ki! Ég a házsa ideki!
Elmondta ezt egyedül is, Andrissal is.
Nagy sokára ébredezni kezdett a lármára Malter bácsi. Azt hitte, álmodik, lidércnyomás ül rajta. Nem értette, mi történt vele. No, Öcsi megmagyarázta neki.
– Nem akartuk, hogy egyedül építse a házsát! Segítettünk magának!
Azzal uccu, elszaladt mind a kettő. Malter hácsit estefelé szabadították ki az arra járó szepezdi fürdővendégek. A présházat azóta felépítette Malter bácsi, de Andris meg Öcsi nem látták készen. Tudja Isten, miért, de azóta nemigen sétálnak a szőlőben.
