A honfoglaló magyarság „kalandozó” hadjáratai címmel tartott előadást Veszprémy László, a hadtörténeti Intézet igazgatója szerda este a Székely Nemzeti Múzeumban a Kós Károly Akadémia rendezvénysorozat idei első rendezvényén. Az előadót és közönségét Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntötte.
Idén a magyar történelem nagy csatái témával folytatódik a Kós Károly Akadémia történelmi előadás-sorozata. A Háromszéken 2014 őszétől működő rendezvénysorozat célja, hogy Kós Károly szellemiségét követve megteremtse az erdélyi magyar történelmi gondolkodás fontos, tudományos igényű fórumát. A következőkben a muhi és a mohácsi csatáról, a törökök kiűzéséről, a kurucok harcairól, az 1848–49-es szabadságharcról lesz szó az első félévben, a nyári szünet után a két világháború, a Székely Hadosztály és az 1956-os forradalom harcai következnek.
Veszprémy László ismertette az úgynevezett kalandozások historiográfiáját, mely korokban miként értékelték a magyarok hadjáratait. A legtöbb említés negatív kicsengésű, hiszen nyugati írásokról van szó. Éppen ezért a vereségekről többet lehet olvasni, mint győztes csatákról. A leghíresebb a 955. évi, Augsburg melletti Lech mezei vesztes csata. Ám a magyar történészek újabban igyekeztek feleleveníteni a 907-es pozsonyi győztes csatát, amelynek kimenetele megerősítette a magyar törzsszövetség helyzetét a Kárpát-medencében, és határait kitolta nyugat felé.
A nyugati krónikások rosszallóan tekintettek a magyarokra, ám figyelembe kell venni, hogy a hunokkal is azonosították őket, no meg ugyanabban az időben több helyen a vikingek vagy az arabok is kalandoztak. Ezen túlmenően sokan klasszikus olvasmányélményekből ihletődtek anélkül, hogy a magyarokkal találkoztak volna. Pusztító fenevadakként is leírták őket.
Az előadó ismertette a fontosabb hadjáratokat: Brenta, Pozsony, Szentgallen, Hispánia, német területek (937 és 954), Konstantinápoly. Elmondta, téves az az elmélet, miszerint a magyarok kizárólag zsákmányszerzés céljából kalandoztak, diplomáciai kapcsolatokat tartottak fenn, és egy-egy hatalom szövetségeseként vezettek hadjáratokat.
A hadtörténész Hadik András képét is felvillantotta, ugyanis az általa 1757 októberében Berlin ellen vezetett ostrom során csapata ugyanúgy viselkedett, mint a kalandozó magyarok. Körülzárta a várost, megfenyegette, megkapta a kért pénzt, s elhagyta a hadszínteret. Lovas egységeknél a gyorsaság és a meglepetés ereje nagyon hasznos, s ez volt a kalandozó magyarok sikerének titka.
Veszprémy László végül két megítélést ütköztetett. A két világháború között József főherceg úgy érvelt a magyarok mellett, hogy kifogásolni lehet tetteiket, de az is látható, a nagyhatalmak mily borzalmakat követtek el a világháborúban. Ezzel szemben a szentgalleni krónikás feljegyzését emelte ki: nem emlékszik, hogy valaha is vidámabb embereket látott volna.
