Farkas Réka
Megdöbbenést és felháborodást váltott ki Románia-szerte az úgynevezett Bodnariu-ügy, az, hogy néhány atyai pofon miatt egy Norvégiában élő román családnak elvették öt gyermekét. Az elmúlt napokban sokan sokféle módon elemezték az esetet, megszólalt az államelnök, kormányfő, véleményt mondott minden jelentősebb politikus, a parlament pedig egyenesen küldöttséget menesztett az észak-európai országba, hogy kioktassák az ottani hatóságokat arról, mi jó és mi nem a kiskorúaknak.
Innen, Közép-Kelet-Európából szemlélve valóban túlzónak tűnik a norvég gyermekjogvédelmi rendszer, nehéz elképzelnünk, hogy nemhogy kezünket, de még hangunkat sem emelhetjük fel csemeténk nevelésekor, s ha rájön a kamaszos dac, akár börtönbe is juttathatja őseit. S hogy mennyire érthetetlen mindez Romániában, jól tükrözik az elmúlt időszak vitái. Az a nép, amelynek egyik alapmondása szentesíti a gyermek testi fenyítését, nehezen tudja elfogadni az ezzel ellentétes mentalitást. Bizonyára tágabb pátriánkban is sokan élnek, kik nem hisznek az erőszakkal nevelésben, de túl sokan vannak még olyanok, kik ebben látják a fegyelmezés eszközét. Döbbenetes, hogy tavaly az első fél évben több mint 6700 gyermekbántalmazási esetet jegyeztek országszerte. S ha figyelembe vesszük, hogy mindez csak töredéke a valóban megtörtént kiskorú-veréseknek – hisz hányan említésre sem méltatják, nemhogy bejelentenék, ha ilyet tapasztalnak –, elkeserítő a kép. Hányszor láttunk képsorokat a verés miatt kórházba került, éheztetett, kutyaéletre kényszerített apróságokról, kikötött sérült gyermekről, megerőszakolt kislányokról, kisfiúkról. A legszélsőségesebb esetek kerülnek nyilvánosságra és minden bizonnyal bejelentésre is. Így még riasztóbb a helyzet. Háromszék ugyan az előkelő utolsó helyen áll – alig nyolc esetet jegyeztek –, de elgondolkodhatunk azon, ennyire gyermekszeretőek vagyunk, vagy a védelmi rendszer nem végzi rendesen a dolgát?
Különböző kultúrák különféle módon viszonyulnak a gyermekekhez, nevelésükhöz, országonként változnak a jogszabályok, a végletes szigortól a teljes nemtörődömségig. Mi egy dolgot tartunk jónak, mások szerint egészen más szolgálja a kiskorúak érdekeit. Nálunk szinte elképzelhetetlen, hogy egy puszi és simogatás már szexuális zaklatásnak minősülhet, ám kicsit északnyugatabbra mindezt egészen másképp látják. És ha valaki új hazát választ, igazodnia kell annak szokásaihoz, törvényeihez. Ez most, hogy a migránsáradat ellepte Európát, különösen időszerű. Nem fogadhatjuk el, hogy a betelepülők ránk kényszerítenék szokásaikat, hitüket, megváltoztatnák kétezer éves keresztyén kultúránkat, de akkor mi sem követelhetjük, hogy Norvégia módosítson az általa jónak és beváltnak vélt gyermekvédelmi eljárásán. Ha valami nem tetszik, elfogadhatatlannak tűnik, annak ne akarjunk részévé válni. Lehet csomagolni és hazatérni.
