Arról is olvasott, hogy gangok fölötti tömbházlakások telekkönyvi kivonatáért 20 lejt kell befizetni három sorban állás között, és a megállapított „talpalatnyi gangadó” 7–8 lej. Béla nem nevet, mert ami a digitalizált, nagytestvéres, közös adatbázisú, agyonlesett és -hallgatott kibertérben röhejes, az már szomorú. Béla még emlékszik, amikor bevezették az egészségügyi biztosítási járulék fizetési kötelezettségét: a biztosítóház és a pénzügyi hivatal között napokig kellett hordozni a papírokat, mert a két intézmény nem volt „adatbázisilag” összekötve. Az ostoba adófizető volt csak összekötve a inkompetencia végtelenül szülő méhével.
A 2012-es számvetésnél kiderült, Romániában 15 487 000 lakás van, amelyből 8 400 000 tömbházi. Ezek többnyire azonos időszakban épültek, az átkos 20–30 éves iparibumm-intervallumban. (Ha tévesek lennének az adatok, Béla azon sem csodálkozna.) Tehát kisebb-nagyobb kivétellel egyszerre fognak a lakhatatlanságig lerohadni (mindennek van egy élettartama), ahol pedig nem lesz a lakóknak pénzük a közös részek felújítására, ott jól fogna ez az adótöbblet; csakhogy már láttuk a szigetelési és egyéb munkálatoknál, mennyire nehéz visszaforgatni a leszívott pénzt a köz számára. Bukarest belvárosának nagy része szeizmológiai szempontból életveszélyes övezetnek számít, de grammban is meg lehet mérni az utóbbi években megerősítésre szánt építőanyag-mennyiséget... Az is kiderült: a magánlakások adója átlagban kétszeresére, a jogi személyek által birtokolt felületek adója pedig átlag húszszorosára nőtt. Az üzemanyag továbbra is tartalmazza a közútalapba tervezett járulékot: azóta minden nagyobb város körül befejezett körgyűrű húzódik, s autópálya-háló szaladja körbe az országot... Béla azt is olvasta, hogy például Tordán 1869,86 százalékkal emelkedett a jogi személyek által birtokolt ingatlanok adója az idén, 275 százalékkal a magánszemélyeké, Aradon, Marosvásárhelyen a jogi személyeké 1620,55 százalékkal.
Béla még mindig nem röhög. A társadalom működésének alapfeltétele az egyensúly. Adok-kapok. A Bélák adnak, valószínű, kapnak is ezt-azt. Mégis úgy érzik, nem eleget, nem az elvárásokhoz mérten. Hány százalékban mérhető az elégedettség? Öt év múlva a 275-nek hány százalékában mérhetjük például Tordán egy nyugdíjas életminőségének javulását? Sarkított a kérdésfeltevés? Béla tudja, hogy az. A válaszok is azok. Kivétel nélkül. Hosszú évek óta. Rousseau a Társadalmi szerződésben írta: „Bármily csekély befolyással bírjon is a közügyekre egy szabad államban született egyszerű polgár, aminő én vagyok – bár az általános szavazati jog révén részes az államhatalomban –, a szavazati jog egymagában is kötelez reá, hogy a közügyek iránt érdeklődjek. Ahányszor a kormányzatról gondolkodom, boldog vagyok, mert kutatásaim során egyre újabb okokat találok, miért kell hazám kormányzatát szeretnem.” Béla nem tudja, hogy a 18. századi Franciaország mitől volt ennyire szerethető, de hogy a 21. századi Románia egyre kevésbé az, a bőrén véli érezni.
Béla nem okos. Ha okos lenne, nem volna naprakész minden fizetési kötelezettségével, mindaddig, amíg az ugyanolyan szerződéssel bíró társadalom egyharmadánál többen kivételezettek ezer fiskális területen – lásd szociális politika. Továbbá, nem csodálkozna azon, hogy amíg négyóránként meghal valaki közúti balesetben többnyire az ígéreti fázisban már szétlopott infrastruktúra, a nevelési és társadalmi-etikai hiányosságok miatt, addig az elmúlt 25 évben közel 100 000 ember halálát közvetett módon előidézők mentesek a terrorizmus vádja alól (politikai színtől, szagtól és súlytól függetlenül). Valószínű, mert nem tartanak otthon Wass Albert-köteteket, viszont olvasták Örkény sorait: A zászlót etetni, piszkálni, ingerelni szigorúan tilos!
Félreértés ne essék, Béla nem az adónemek (és igenek) ellen szólal fel. Neeeem! Béla a gumipapucsos félistenek, a napraforgómaghéjas, adómentes Audik, az eladott uniós élelmiszercsomagok, a sorok és az intézményesített ostobaság ellen vakarózik. Mert Béla hülye. Marad. Hisz mehetne és jól lehetne. Például a Spitzbergákon, a Szaharában, a Marson, a tíztagú parlamenttel rendelkező Szváziföldön. Bármiföldön. Ott, ahol (már) nem téma az altalajkincs, megfagy vagy szétsül a korrupció, papírforma nélkül is érvényesül a Társadalmi szerződés. Amolyan érdekszférán kívüli helyekre.
Lenni vagy nem lenni, Béla?!

Klárik Attila