Mégpedig a római korban, amikor a Lupercalia a tavaszkezdet, a megtisztulás, a rossz kiűzésének, a tél végének ünnepe volt. Sokak szerint a Lupercalia emlékének eltüntetésére, elhalványítására helyezte a katolikus egyház Szent Bálint ünnepét erre a napra.
Ma már az is felmerül: nem is tudni biztosan, hogy a három Valentinus nevű keresztény mártír közül melyik a névadója az ünnepnek. Mindenesetre a hagyomány szerint, amikor I. Gelasius pápa elrendelte ünnepét, Szent Bálint a szerelmesek, a lelki betegek és az epilepsziától szenvedők védőszentje lett (1969-ben kivették a külön napon ünnepelt szentek sorából). A Bálint-napi szokások eredetét úgy is magyarázzák, hogy a 14. században Angliában és Franciaországban a házasok védőszentje lett, sőt, Angliában a napja a madarak ünnepe is, mert azt tartották, hogy a madarak február 14-én kezdenek párosodni.
A Bálint-napi szokások eleinte Nyugaton terjedtek el, Magyarország területén is először a németek ünnepelték. Miután Angliában népszerű ünnep volt már a 17. században, onnan került át Amerikába, ahol szokássá vált már a 19. században is üdvözlőlapokat, „valentineket” küldözgetni. Különben a legrégebbi ismert Valentin-napi üdvözlet Károly orleáns-i hercegtől maradt fenn, aki a londoni Towerből 1415-ben küldte feleségének. A kéziratgyűjteményt, amelynek részét képezi, a British Library őrzi.
Az ünnepnek az utóbbi években, évtizedekben felívelő népszerűsége Amerikából indult. A rossz nyelvek szerint ott az üdvözlőlap- és virágárusok találták ki, hogy forgalmukat fokozzák (s ez sikerült is nekik, mert a felmérések szerint a karácsonyi ünnepek után a Valentin-napi áruforgalom a legmagasabb, az hozza a legnagyobb bevételt a kereskedőknek és az adók által a gazdaságnak). Európában megünneplésének ez a formája a hollywoodi filmek nyomán terjedt el. Ez a formája, hangsúlyozzuk, hiszen Európa-szerte ünnepelték évszázadok óta, sok-sok népszokás, termésjósló, szerelmi varázslás és párválasztó hagyomány kötődött e naphoz.
Magyar nyelvterületen mondják, hogy ha hideg, száraz az idő, bőséges termés várható, ha pedig a madarak csiripelése messze hangzik, jó időre lehet számítani. Mivel tavaszváró ünnep is, azt tartották, hogy ezen a napon térnek vissza a vadgalambok. S mivel a galamb szerelemjelkép, no meg a népi hiedelem szerint e napon választanak párt a verebek, sok helyen szokás volt megvendégelni a madarakat magokkal, aszalt gyümölcsökkel, és tyúkot is ekkor ültettek, hogy sok legyen az aprójószág. A faültetéshez is babonák kötődtek, a Bálint-napon ültetett gyümölcsfák a hiedelem szerint gyorsan megerősödtek, megeredtek, hamarabb rügyeztek és jó termést hoztak.
A szerelemvarázsló szokásokhoz tartozik, hogy ha az eladó lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják a leendő férjüket, s ha már megvan a választott, olyan almát kellett keresni, amelynek kilenc magja van, ezt elfogyasztották, a magokat beleszórták választottjuk zsebébe. Így biztos volt a szerelem – hitték. Persze, az egyik legbiztosabb és legilledelmesebb módja a legényfogásnak, ha meghívják, és lehetőleg a leány megkínálja mindenféle házilag sütött finomsággal (mert, ugye, gyomron fogják a legényt...). Az ételeket is felhasználták varázslásra. Például a farsangi pogácsába sütöttek „szerelmi serkentőket” (egymás hajszálát sütötték bele, és kölcsönösen megették, vakond vérét csepegtették a fiúnak felkínált pogácsába stb.).
Ma már persze nem etetjük szerelmesünket ilyen undorítónak számító dolgokkal, de hogy a kiválasztott szívéhez a gyomrán át lehet „rövidíteni”, azt axiómaként emlegetjük. Így aztán biztosra mehetünk, ha Bálint napján finom vacsorával kényeztetjük kiválasztottunkat. S ma már nem törvény, hogy csak a lánynak „szabad” konyhatündérkedni, a fiúk (férfiak) is nyugodtan összeüthetnek valami csábító, finom, akár egyszerű étket olyan összetevőkből, amelyeket szerelmi serkentőnek tartanak. Például csokoládéval biztosra mehetnek, nagyon kezdők bonbonnal próbálkozhatnak, igényesebbek és ügyesebbek a valódi forró csokoládétól a csokitortáig sok mindennel hódíthatnak. De jó ötlet a saláta is, ha jól megválasztjuk az összetevőket és az öntetet. Az alábbiakban egy nagyon egyszerű receptet ajánlunk.
 

Majonézes zellersaláta
A megtisztított zellert gyufaszál méretre metéljük, enyhén sózott citromos vízben puhára főzzük. A főzővízben hagyjuk kihűlni, majd szűrőben alaposan lecsepegtetjük. A hagyományosan elkészített majonézhez tejszínt vagy tejfelt adunk, sózzuk, borsozzuk, apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük. A zellerrel összekeverjük és jól behűtjük. Tálaláskor a tálat ecettel és olajjal ízesített salátalevelekkel béleljük ki, arra halmozzuk a zellert. Ez az alaprecept, amelyet ízlés szerint lehet variálni. Aki szereti, keverhet a salátába gyufaszálnyira aprított almát és durvára tört dióbelet is, vagy ízesítheti a majonézes zellert curryporral is.