Boldoggá tehet, vagy boldogtalanná, de előbb-utóbb megérkezik az a rendkívüli testi, érzelmi, szellemi állapot, amelyet szerelemnek nevezünk. Ám hiába fogalmazta meg az ember évezredek óta ezerféleképpen versekben, regényekben vagy tudós tanulmányokban, még ma sem tudjuk rövidre fogott szavakkal meghatározni. Talán nem is kell. Én meg sem próbálom, csupán elmondom a sajátomat.
Volt már szó arról, hogy évekig – ameddig a tanítóképzőben tanulmányait folytatta, majd egyetemi évei alatt is – nálunk lakott ditrói unokanővérem, Száva Éva. Éva barátnői – ahogy ez természetes is – az osztálytársaiból kerültek ki. Hozzá hasonló csendes, jól nevelt leányok, akik gyakran feljöttek hozzánk, és édesanyám szívesen is fogadta őket, szeretett velük elbeszélgetni. Később ezek a lányok – a ma házibulinak nevezett – zsúrokon a család két felnőtt férfitagjának (azaz Csabának és nekem) meghívottjai lettek.
Nagy Ica volt Éva legközelebbi, lelki barátnője. Rövidesen szikrázni kezdett köztünk a lelki elektromosság. Eleinte csak úgy tettem, mintha csevegésük nem tartozna rám, majd abbahagyva az éppen soros, érdekes olvasmányomat, én is bele-belekotyogtam a tárgyalt téma kapcsán. Aztán már nem csak nálunk találkoztunk. Hazakísértem a messzi, Irisz-telepi magánházukba, egy szerény, kis udvarral körülvett munkáslakásba, ahol szülei a két leánnyal, Icával és nővérével, Máriával, négyen laktak. Érdekes beszélgetéseket folytattunk a régi szocdem édesapával, aki a vasúti műhelyekben dolgozott. A kommunistákat egyformán utáltuk. Késő estig maradtam ott, ahol tapintatosan a belső szobában együtt lehettünk szinte nap mint nap.
Mielőtt olvasóim képzeletük szárnyán elvágtatnak, sietek megjegyezni, hogy ismeretségünk évei alatt soha nem volt köztünk több a heves csókolózásnál és a kielégítetlen vágynál. Nem rajtam múlott. Színházba, koncertekre, a magyar operába rendszeresen jártunk együtt. Olvasnivalót ajánlottam Icának, aki igyekezett is ebben kedvemre lenni. Verseket olvastam fel (persze sajátjaimat is, amelyeket hozzá írtam). Ma is megvan egy szép kiadású Ady-kötet, az Ica születésnapi ajándéka.
Nyáron ő is ott volt a csillaghegyi kertünkben. Szorgosan segített édesanyámnak a kerti munkákban. Én meg féltékenykedtem Csaba öcsémre, akinek a humora nem volt éppen „szalonképes”. Sokat kirándultunk hétvégeken a Hójába, a Bácsi-torokba. Evett meg a fene, hogy „nem engedett”, de ebben – bárhogy is szeretett – határozott volt. Szüleim már jövendő menyükként képzelték el Icát. Nem így lett...
Puskás Attila
