Van olyan föld, kinek fiává lenni
nem kényszer, de jó, de kell,
van olyan föld, mely értelmünknek
nem himnuszt – parancsot énekel.
Van olyan föld, egy keserű-édes,
kit megtagadhat bár az ostoba,
egy föld, aki édesanyánk lett,
életet adó, sosem mostoha.
Van olyan föld, mely parancs-osztó
szükségek máglyás századain át
élni tanította elporló eleinket,
megtartani itt – portát és hazát.
Van olyan föld, kibe boldogan
megtérnek futók és számkivetettek,
a Házsongárdba vagy cserefák alá,
de itt is, ott is – történelemnek.
Van olyan föld, melyen fölszikrázhat
lelkünknek lelke, legszebb lényegünk,
egy föld, ahol eltűnik félelem, alázat,
hol nem csak születünk s temetkezünk.
Van olyan föld, mely vélt gyengeségünk
értőn-bocsátón majd mind fölissza.
Van olyan föld, mely jövőnket bízva
fogadni gyermekeinket is megtanítja.
