hogy köztünk jöhet itt alkalom s idő,
mikor a testvér a testvérnek szívébe lő,

hogy eltaposhatnak itt aggot és gyermeket,
marnak vad eszmék, gügyögnek gyermeteg,

de farkasokká és sakállá hizlalt ideák,
hogy ne lelhesd nyugalmad soha ideát,

s nézd rettenettel a legyilkolt csecsemőt,
ahogy meggyaláztatnak rendre mind a nők,

a gyűlölség, a dühödt tengerár elsodor
szelíd otthont, s nem lesz zöld fű, zöld bokor,

nem lesznek lélegző, karcsú, büszke fák,
csak kormos mezők és vérszennyes pocsolyák,

s kannibál hadfiak élén a részeg seregnek,
s papok, kik öldökölni kereszttel vezetnek...

Támad barbár Rend, mi csak gyújt, csak öl,
s nem nyílik hajnal az új évezred felől.

Mondom, ostorral veri szívem a sejtelem,
szinte írni sem merem, mert nem hihetem...