E városban, ahol mindig harangoznak,
mert ugye itt naponta nász van,
mert ugye itt naponta gyász van,
elmennék én is harangozónak...
És húznám-nyúznám a kolompot-harangot,
a kicsi a nagyobbra ráfelelne,
s új felelet jönne a feleletre,
biztatnám mind messze szólóbbra a hangot,
hogy hirdesse, íme, lám, meghalunk,
így a sors, így rendeltetett,
de a sorsra a lét is ráberzenkedett:
mert születünk is, és íme, megvagyunk.
