Nem a szavak, a tettek emberei a kézdivásárhelyi Székely Kutyaklub tagjai, alig hallani róluk a sajtóban, pedig amit évek óta tesznek embertársaikért, senki nem csinálja utánuk Romániában. Forró Béla, a Székely Kutyaklub elnöke, dr. Németh Loránd Csaba állatorvos, Kovács Etele gyógytornász, a helyi Benji Állatvedő Egyesület elnöke, valamint Bakk-Vitális Mária Kinga, a New Fashion Rt. és Zarah Moden Kft. vezérigazgatója anyagiakat nem kímélve fogtak össze, hogy kézzel fogható segítséget nyújthassanak mozgássérült gyerekeknek. Segítő kutyák kiképzését és odaajándékozását vállalták fel, emberségből, szeretetből, és örömüket lelik abban, hogy segíthetnek.
Amikor riportom témájául a kézdivásárhelyi kutyás életet választottam, napokig győzködtem magam, hogy amikor találkozom majd a kutyás emberrel, Forró Bélával, ne az legyen az első kérdésem: Harapnak-e a kutyái? És mégis ez a kérdés csúszott ki legelőször a számon, amikor a megbeszélt helyen várt rám két tanítványa, Goldy és Kyra társaságában.
– A gyerekekbe belenevelik a szülők, hogy félni kell a kutyáktól. Elveszik tőlük azt a boldogságot, amit például egy kutya megsimogatása jelent. Leggyakrabban a fő nevelési elv: ha látsz egy kutyát, fogj egy követ s lódítsd. Ez viszi végzetesen rossz irányba az ember-kutya kapcsolatot már kisgyermekkorban. Ha meg eldobta azt a követ, akkor jönnek a következményei. Születésileg mindenkiben ott van az állatok szeretete, de ezt el lehet rontani rossz neveléssel vagy rossz élménnyel, akár egy életre – vallja a kézdivásárhelyi kutyakiképző.
Valóban nem bántanak, fegyelmezetten ülnek kiképzőjük lába mellett a gyönyörű labrador-retrieverek. Anya és kölyke. A jólneveltség példaképei. Az anya aranysárga szőrű, négyéves, Goldy a neve. A csillogó fekete kölyök, Kyra még csak tizenhárom hónapos. De Kyra hat testvéréről is mesélt Forró Béla, olyan lelkes átéléssel, a kutyák iránti elragadtatással, szeretetteljes rajongással, hogy már-már azt hinné az ember, személyekről beszél.
Kutyaszeretet szégyenfalon
Kézdivásárhelyi lokálpatriótának vallja magát Forró Béla. 1972-ben született a céhes városban, ott is él kertes családi házban nejével és 15, valamint 20 éves fiaikkal. Asztalos-magánvállalkozást működtet.
Kisgyermekkora óta két hobbija van: a kutyák és a lovak. „Álmom, hogy saját lovamon lovagolva vigyem majd sétálni kutyáimat” – meséli mosolyogva.
Az állatok szeretetét Zabolán élő, családi gazdasággal rendelkező anyai nagyapja plántálta belé annak idején, amikor majd-minden vakációt náluk töltött. Szerencsés volt, neki soha nem mondták, fogj egy követ s lódítsd, inkább olyan életigazságokra nevelte a példaképként előtte álló nagyapja: Szeresd az állatokat; ne várj másra, inkább vedd fel te; aki elhagyja hazáját, az nem is székely; segíts embertársaidon. Akkor gyermekfővel nevetett nagyapja bölcsességein, most azonban, felnőttként ezek szerint próbál élni.
Gyermekkori kutyás élményeiről így mesél:
– Másodikos lehettem itt, Kézdin, amikor iskolába menet egy építőtelep mellett haladtam el, és egy kiskutyát vettem észre nyüszíteni, beleragadt a szurokba. Elvittem magammal az iskolába, eldugtam az udvaron, aztán hazavittem, s otthon édesanyám egyik szekrényének fiókjában rejtettem. Senki nem vett észre semmit. Másnap nem hagyhattam otthon egyedül, a táskámban vittem iskolába. Egy darabig csend volt, de egyszer csak szöszmötölni kezdett. A tanító néni észrevette, lefényképeztek ölemben a táskámmal, benne a kutyus, és kifüggesztették a fotómat a szégyenfalra. Ez persze nem tört meg engem, továbbra is szerettem a kutyákat. A tömbházunk mellett volt egy nagy üres kert, ahol kóbor kutyák tanyáztak. Mindennap oda jártam kutyázni a haverokkal.
Forró Béla több mint két évtizede foglalkozik kutyakiképzéssel. Tizenhat éven át a német juhász volt a kedvence, azok tenyésztésével, munkakutyává képzésével foglalkozott. Országos és nemzetközi kutyakiállításokra járt. Közben óriási szakértelemre és tapasztalatra tett szert, sokat dokumentálódott.
Amikor felmerült a segítőkutya-kiképzés ötlete, minden adva volt Kézdivásárhelyen, csupán a kiskutyákra kellett még várniuk. És elérkezett Bakk-Vitális Kinga igazgatónő születésnapja.
Bakk-Vitális Kinga levele:
Béla születésétől fogva állatbarát, ez viszont nem mindenkinek adatott meg. Nekem sohasem volt kedvenc kutyám, szüleim sem szorgalmazták. Az igényem életem válságos időszakában született meg, férjem halála után. Barátoktól kaptam ajándékba Goldyt, aki egy rakoncátlan kis kutyus volt, önfejű és, mondhatni, neveletlen. Szakemberhez fordultam, Forró Bélához, hisz nekem is és a kutyusnak is nevelésre volt szükségünk.
Két hónapra volt szükség ahhoz, hogy bátran kijelentsem, nem adnám Goldyt a világ minden kincséért sem. Feltétel nélküli a ragaszkodása, és nem a véletlen műve, hogy pontosan születésnapomon, július 8-án ajándékozott meg hét kiskutyussal.
Német Csaba állatorvosnak Forró Béla segédkezett a császármetszésnél, rám az újszülött kiskutyusok törölgetését bízták. Amint törölgettem a kis nedves testeket, a kis Trevor története jutott eszembe: Pay it Forward. Trevor (Helen Hunttal és Kevin Spaceyvel) a világot tudta volna megváltani zseniális gondolatával. Mindenki csak három személynek adja tovább azt a jót, amit embertársaitól kapott, ez a jóság láncreakciója lett volna, amely a világot majd behálózza.
Goldynak egy kiskutyusát, Kyrát megtartottam, illetve megtartottuk Bélával, hisz naponta foglalkozik velük. Most már két kutyus hálálja meg gondoskodásomat, versenyeznek a szeretetemért. Forró Bélával már tudjuk, hogy Kyra utódai is sérült embereken fognak segíteni. Ha sikerül, intézményesített formában, ha nem, akkor magánszemélyként folytatjuk. Reméljük, másokban is felébred az érdeklődést, és újabb partnereket találunk.
Látom és tapasztalom, hogy Forró Béla kemény és kitartó munkával megváltoztatta itt, városunkban az emberek gondolkodását: a kutya érték lett számukra. Nem lehet kijelenteni, hogy a kutyás gazdi más ember, mint akinek nincs kutyája, de azt tudom, aki az állatot szereti, rossz ember nem lehet.
Sorsok, kutyusok, egyénre szabott terápia
A hét kiskutyus egyike, Bátor Torjára került Gellérthez. Ő tolószékben élő mozgáskorlátozott, nagyon értelmes fiatalember. Tavaly érettségizett igen jó eredménnyel Kézdivásárhelyen. Tizenkettedik osztályban Bakk-Vitális Kinga igazgatónő anyagi támogatásával mindennap taxi hozta be az iskolába, és egy motoros tolókocsit is kapott ajándékba, hogy kimozdulhasson otthonról.
A segítőkutya nemcsak fizikai segítséget nyújt gazdájának, a köztük létrejövő érzelmi kapcsolatnak gyógyító ereje van. A mozgáskorlátozott ember élete nemcsak azért nehéz, mert a családtagjaira van szorulva, hanem mert fölöslegesnek érzi magát, tehernek, tapasztalja, hogy nehezen kommunikálnak vele, irtóznak tőle, vagy talán sajnálják őt. Zárkózottan él, rendszerint bent egy lakásban. Gellért is így élt, míg meg nem érkezett életébe a kutya – meséli Béla. Most egy olyan társ van a nap 24 órájában mellette, akinek szeretetet ad, akiről gondoskodik. Így napi teendői vannak, értelmet nyert az élete. Eddig nem kommunikált senki vele, most, mihelyt a tolószékében ülve megjelenik a kutyával az úton, mindenki beszél hozzá, köszöntik, megkérdezik, hogy van. Ő is nyitott lett a világ felé, az emberek is közvetlenebbek vele. Mindenki örül, ha vidámnak látja.
– Egy kiskutyánk Anitát segíti, aki teljesen mozgásképtelen, kilencéves, tündérszép kislány. Saját testének rabja, noha szellemileg teljesen értelmes. Örökké stresszes, ennek hatására az izmai görcsbe merevednek. Csak a fejét tudja mozgatni, és beszélni is csak nehezen képes. Nehéz leírni azt az örömet, amely belőle sugárzott, amikor megtudta, hogy saját kutyája lesz. Rögtön magával akarta vinni, ölelte, ragyogott a boldogságtól. Amióta kutyatulajdonos, néhány szónyit beszél, s meg tudja mozdítani a kezét, meg tudja fogni a kutyát, és magához tudja húzni. Ilyesmire eddig képtelen volt. Anita Kovács Eteléhez jár gyógytornaterápiára. A szakember abban reménykedik, hátha eljut odáig a kislány, hogy használni tudja a kezét, és akkor kapcsolatba kerülhetne a számítógéppel, talán meg lehetne tanítani írni-olvasni, s kinyílna a világ számára is.
Egy kutyánk Emőkéhez került. Ő hétéves kislány, mozgáskoordinációs és egyensúlyérzék-problémákkal, illetve nagyon kevés értelmi fogyatékossággal. Csak akkor tud biztonságosan járni, ha valamibe kapaszkodik. Ezért úgy kellett kiképeznünk számára a kutyát, hogy speciális hám segítségével a lépcsőjárásban, a kinti mozgásban segítse. Hogy a kislány felszabadult, vidám legyen, a kutyát játékra is kiképeztük.
A negyedik kutyánk egy olyan családba került, ahol két gyermek van, a nagyobbik, Bence hétéves, a kisebbik, Botika pedig kettő. Bence fő problémája az volt, hogy nem mert az anyukája mellől elmozdulni. Amióta kutyája van, kint játszik vele, boldogan, felszabadultan futkározik, szocializálódott, már nem jelent problémát számára az egyedüllét. Enni ad a kutyának, sétálnak, hancúroznak.
Az ötödik kiskutya Brassóba került ajándékként, a hatodikat és hetediket mamájukkal, Goldyval csoportos terápiára képeztük ki.
Csoportos gyermekterápia
Csoportterápia során óvodás és iskolás gyermekeket próbál rávenni Forró Béla a kutyától való félelmük leküzdésére. Táborokba, tanév közben iskolákba, óvodákba hívják meg.
– Mindig a legdurvább kinézetű kiképzett kutyákat viszem csoportterápiára – mondja. A gyerekek első pillantásra meglepődnek, több mint fele félrehúzódik, látszik szemükön a félelem. Vannak bátrak, akik közel jönnek, simogatják, utasításokat adnak a kutyának, rángatják, a hátára ülnek, hancúroznak vele. Ezek láttán azok is közel merészkednek, akik addig féltek. Ezentúl az úton sem fognak tartani, ha kutyával találkoznak. Nevelés kérdése az egész.
Volt egy sikerélményem Oltszemen: az egyik gyerek erősen félt mindentől, ami szőrös. Szóltak a nevelők, figyeljek rá különösképpen, nehogy probléma legyen vele. Végül alig lehetett elválasztani a kutyától, úgy ölelte, simogatta. A nevelőnőnek a könny kiesett a szeméből, miközben mondta, hogy amit ők hónapokig nem tudtak elérni, az nekem fél óra alatt sikerült – újságolja lelkesedéssel Forró Béla. Az ilyen sikerekért érdemes ezt csinálni.
Mindent elkövet, hogy intézményes keretek között folytathassa tevékenységét, és újabb betegsegítő kutyák kiképzését kezdhesse el a kézdivásárhelyi önkéntes civil csapat, azonban nincs könnyű dolguk. Az ebtenyésztő egyesületek nem segítenek, és rajtuk kívül jóformán senki nem hajlandó szabad időt, pénzt áldozni ilyen jótékonykodásra.
– A mi lokálpatrióta csapatunk abban a szellemiségben próbálja élni életét, miként a régi öregektől tanulta. Életcélom, hogy a nemzetemen segítsek. Nem egy székely zászlót tűzök ki, ami politikai csatározásokra ad esetleg okot, az csak szimbolikus tett. Aki azzal akarja felhívni magára a figyelmet, hogy székely, álljon neki, és teremtsen inkább munkahelyet, fizetést néhány társának. Én a kutyákhoz értek, és általuk a nemzetem beteg gyerekein segítek.
Mindezt pénzért nem lehetne, ide szív és lélek kell, így mondja Forró Béla, és összetartás kell, olyan nagy erejű, amilyen a kézdivásárhelyi Székely Kutyaklub közösségében és az őket támogató lelkes emberekben (Bakk-Vitális Kinga, Kovács Etele, dr. Németh Lóránd Csaba) fellelhető.
