Az Asimcovot, vagyis a Kovászna Megyei Vállalkozók Szövetségét húsz évvel ezelőtt alapították néhai Orbán Árpád, a megyei tanács akkori elnöke kezdeményezésére, első vezetője Gombos Tibor vállalkozó volt, igazgatója Bereczki Kinga. A váltás hamar bekövetkezett, György Zsolt és Vajda Lajos vette át az akkor még húsz tagot számláló szövetség irányítását, majd a mostani csapat, Bagoly Miklós elnök és Vajda Lajos igazgató következett (utóbbi kihagyott néhány évet, amíg a megyei tanács alelnöki székét foglalta el). Az évforduló kapcsán számvetésre kértük a szövetség két vezetőjét.
– Húsz évvel ezelőtt gondoltatok-e arra, hogy itt ülünk és a két évtizedes Asimcovról beszélgetünk?
Bagoly Miklós: Húsz évvel ezelőtt még nagyon bizakodóak és optimisták voltunk, később ez kopott egy kicsit, de az biztos, hogy a buktatók, nehézségek ellenére ezt a munkát fel kellett vállalni.
– Rögtön adódik a kérdés: egy ilyen szerteágazó tevékenységű egyesület vezetése nem ment a vállalkozása kárára, vagy éppen segítette?
B. M.: A vállalkozásom számára nem jelentett hátrányt, de sok időt emésztett fel. Tudatosan vállaltam fel, és az a kapcsolatrendszer, amelyet a szövetségen belül kiépítettünk, emberi és szakmai vonzata révén mindenképpen segített, így az elrabolt időt semmiképpen nem sajnálom. Egy gazdasági érdekképviseletet ellátó szervezet élén a döntések meghozatalakor számba kell venni ezt a tényt. Közvetlen előnyt ugyanakkor nem jelentett, de a szemléletmódom sokat változott, induláskor mindannyian meglehetősen zöldfülűek voltunk a vállalkozás terén, a szövetség pedig segített abban, hogy megtapasztaljuk és alkalmazzuk is a vállalkozói kultúra szempontjait. A magyarországi tapasztalatokat hasznosítottuk elsősorban. Mindez a szövetség által nyújtott lehetőségek, partnerségek, sőt, a kialakuló barátságok nélkül sokkal nehezebben ment volna.
– A szövetség húsz alapító taggal indult. Cél volt-e minél szélesebbre tárni a kapukat, vagy inkább az ilyen jellegű együttműködésben értéket, fejlődési lehetőséget látó vállalkozókat vártátok?
– Mindkét szempont fontos volt és fontos ma is. Érdekképviseletként nem mindegy, hogy hány taggal rendelkezel. Már a kezdetekkor is egyértelmű volt, hogy számbelileg is bővíteni kell a szövetséget, jómagam is a megalakulás utáni évben csatlakoztam. De szükség volt a folyamatos fejlődésre, illetve hangsúlyváltásokra is, és ebben a tekintetben a szövetség életében nagyon sok minden változott az évek során.
– Mi volt a legnagyobb siker?
B. M.: Talán az, hogy húsz év múlva immár nem csak helyi szinten, országosan, sőt, nemzetközileg is bizonyos tekintetben példaként emlegetnek. Most elsősorban arra a klaszteresedési folyamatra gondolok, amely innen indult, ma úgy tekintenek ránk, mint a hazai klasztermozgalom zászlóvivőire. Legutóbb egy kínai konferenciára a Romániából meghívott hat klaszterből négy sepsiszentgyörgyi volt. Sikerült létrehozni egy olyan struktúrát, amely megállta és megállja a helyét.
Vajda Lajos: Minden időszaknak megvan a maga sikertörténete. Az elsőben Románia-szinten talán elsőkként kialakítottuk a vállalkozásfejlesztési központot magyar modell alapján, ráadásul egy PHARE-pályázat révén, ami nem sok ilyen szövetségnek sikerült. Ez a belső kapcsolatrendszer építésének időszaka volt, a tagság akkor már meghaladta a kétszázat.
B. M.: A kezdeti „hőskorban”, amikor a legfontosabb a tagsággal való kapcsolattartás volt, hetente szerveztünk klubtalálkozókat, törvénymódosításokról tájékoztattuk őket, személyes tapasztalatokat osztottunk meg, nagyon fontos volt az Új Kézfogás Közalapítvánnyal kialakított együttműködés. Időközben arra is rájöttünk, hogy nem csupán vállalkozókra, hanem szakmai csoportosulások együttműködésére is nagy szükség van, ekkor jöttek be a sok taggal rendelkező szervezetek. Ez az Asimcov struktúráját is megváltoztatta, ennek köszönhetően most közel ötszáz tagról beszélhetünk.
V. L.: A vállalkozásfejlesztési központ kialakításával párhuzamosan a hatékony érdekérvényesítés szempontjából fontosnak láttuk, hogy az önkormányzatokban is szerepet vállaljunk. Ott, ahol a gazdasági szférát is befolyásoló döntések megszületnek, jelen kell lenni. Ezt az alapszabályzatba is belefoglaltuk, és a 2000-es évek elején egy sor vállalkozó került be az önkormányzatokba. Ez is hozzásegített például ahhoz, hogy a vállalkozásfejlesztés terén – szintén magyarországi mintára – vállalkozói inkubátorházakat tudtunk létrehozni. Először Szentgyörgyön, aztán Kézdivásárhelyen, Baróton.
– Az Asimcov önkormányzatokban vállalt szerepe viszont ellenszenvet is szült. Akik nem tartoztak „ebbe a körbe” már-már összefonódásról beszéltek…
B. M.: Tény, hogy a szövetség tudatosan felvállalta, az önkormányzatokban érvényesíti érdekeit. Hogyan lehet érdekérvényesítésről beszélni, ha nem működsz együtt szorosan a helyi döntéshozókkal? De hogy politikai értelemben elköteleztük volna magunkat valamilyen irányban, azt határozottan visszautasítom. Az RMDSZ-ben, amelynek tagja vagyok, és megyei képviselője is voltam, én nem egy politikai alakulatot, hanem lehetőséget láttam arra, hogy az önkormányzatokban a vállalkozói réteg érdekei megjelenjenek.
V. L.: Amíg a megyei tanács alelnöke voltam, soha nem történt meg, hogy valamelyik Asimcov-tag közvetlenül az önkormányzat által meghirdetett munkálatot nyert volna el. De a pályázatok elnyerésében, a tanácsadásban, az információ átadásában igenis segítettük a tagokat, hiszen egy önkormányzatnak az is feladata, hogy támogassa a vállalkozói szférát. Ugyanakkor a terület- és gazdaságfejlesztési elképzelések kialakításában a vállalkozók, illetve az Asimcov segítette az önkormányzatot. A vállalkozói világból jöttek a jelzések, hogy mire lenne szükség – például a turizmusfejlesztő egyesület is így alakult –, ezt igyekeztünk érvényesíteni, bevinni az ottani gondolkodásba. A kölcsönös előnyök a személyes példámmal is nyilvánvalóvá válnak, hiszen a önkormányzati tapasztalatokkal visszatérve az Asimcovhoz, nagyobb rálátásom volt arra, hogy milyen gazdaságélénkítő modelleket érdemes kiépíteni. Akkor jöttek képbe a klaszterek, a szakmai szervezetek, az egyetemek, kutatóintézetek, az önkormányzatok szélesebb körű, szakpolitikákra alapuló együttműködési rendszerei, amiben úttörő szerepet játszottunk és játszunk. A jövő csakis olyan gazdaságfejlesztési modellek mentén képzelhető el, ahol a gazdaságnak erőteljes társadalmi hatása van. Ez az a struktúra, amelyben a gazdaságfejlesztésben érdekeltek mindenike megtalálja a maga szerepét. S ma már tőlünk inspirálódnak bizonyos esetekben azok, akiktől mi korábban tanultunk...
– Végül is az az egészséges, ha a tanítvány meghaladja a mestert...
V. L.: Igen, és oda jutottunk, hogy a franciákkal, németekkel, szerbekkel, bolgárokkal több és szorosabb az együttműködés, mint a magyarokkal.
– Mi következik, hová alakul a szövetség szerepe, küldetése?
V. L.: A következő tíz év feladata, hogy az új generációk igényeit mennyire tudjuk megérteni és szolgálni. Megérteni, hogyan látják ők a lehetőségeket, utat mutatni, de hagyni, hogy ők tervezzenek, ők építsék ki a megfelelő struktúrákat. Erre szolgál a mentor-, a start-up vagy az úgynevezett konnektorprogram. Hiszen nem elég, hogy a fiatalok ismerik az internetet, nap mind nap használják, kell a szakmai tudás is. Nem szükséges azonnal magas szakmai tudással és tapasztalattal rendelkezniük, de meg kell ismerniük, mit jelent a fafeldolgozás, a turizmus, a balneológia, az egészséges életmód stb.
B. M.: A fiatalok nagy előnye velünk szemben a fogékonyság, a rugalmasság. A magunk korabeli vállalkozó erre már nem igazán képes. A szövetség jövője is akkor lesz biztosított, ha sikerül a fiatalok érdeklődését felkelteni a gazdasági együttműködések fontossága iránt. Nekünk lassan vissza kell vonulnunk az élvonalból.
– Mi lesz a kulcsmondata az elnök „leköszönő” beszédnek?
B. M.: Nem lesz nagyon új gondolat, nem is a sajátom, de azt tudom mondani a következő elnöknek, hogy szervezkedni, társulni nem kötelező, de megéri. Lehet dolgozni egyedül is, de egy sor lehetőség miatt érdemes társulni, együttműködni, kapcsolati hálót építeni.
