A februári 7-i köri ülés meghívottja Varga Éva volt Kárpátaljáról. A kedves mosolyú fiatalasszony ekképpen vall önmagáról: „1976. december 9-én születtem Mezőváriban, a Szovjetunióban, magyar családban. Édesanyám Both Margit, édesapám Varga János. 1998-ban férjhez mentem, 1999-ben született lányom, Éva Alexandra. 2003-tól a Beregszászi Járási Központosított Könyvtárhálózat igazgatója vagyok, 2009-től a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke. 2012-től a Beregszászi Járási Művelődési Dolgozók Szakszervezeti Bizottságának elnöke. Mintegy hat éve érdekel a helyi honismereti vezetés is.” Választott hivatásáról őszintén nyilatkozik: ,,Nekem megadatott az, ami kevés embernek. Azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Mind a könyvtári munka, mind a honismereti vezetés számomra hobbi, amit lelkes odaadással, örömmel végzek.”
Magam is szívesen meghallgattam volna Varga Éva előadását a bécsi rendezvényen, amelynek témája a XX.—XXI. századi kárpátaljai magyar irodalom keresztmetszete, de ezt a fiatalabb nemzedékre testálva inkább vállalom a székelyföldi honismereti vezetést. Olyan tájak bemutatását, megismertetését, amelyet leszakítottak, letéptek a sorsverte Magyarországról a trianoni diktátum megalázó következményeként. Annak idején köszönettel fogadtam sporttanár barátom, Kövér Sándor kedves ajándékát, a Határokon túli magyar helységnévszótárat. Csehszlovákiai futóversenyeimen (Karlovy Vary, Dévény, Pozsony stb.) nagy segítségemre volt. De ,,elévült” azóta. Mert Kárpátalja mint geopolitikai egység az I. világháború után jött létre. Ez a csaknem 13 ezernyi négyzetkilométeres terület akkor Csehszlovákiához került Podkarpatska Rus néven, autonóm területként. Az első bécsi döntést követően a terület déli szegélye visszakerült Magyarországhoz, majd a következő évben a többi kárpátaljai részt is visszacsatolták. A II. világháború után a ,,lakosság óhajának megfelelően és a szovjet–csehszlovák kormányok közötti hagyományos barátság szellemében” lefolyt tárgyalások alapján Kárpátalja a Szovjetunióhoz ,,csatlakozott”, és beolvadt az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaságba, Kárpátontúli Terület néven. Kárpátalján közel kétszázezer magyar él – a lakosság egyhatoda –, csaknem mindannyian a magyar határ menti sávban.
És a változás, 26 esztendő távlatában: ,,Ha időutazást tennénk és megkérdeznénk egy 150 évvel ezelőtti Munkácson élőt, mi az, hogy Kárpátalja, talán nagyot nézne, azt válaszolná, a hegy ahol véget ér. Azt a szót, hogy Kárpátalja, először egy munkácsi újságban írták le, 1882-ben.” A XX. század viharos évtizedekkel köszöntött Kárpátalja népeire, teljesen megváltoztatva a táj közigazgatását, etnikai összetételét. A csehek és a szovjetek is arra törekedtek, hogy elszlávosítsák az itt élő magyarokat. Hogy fellazítsák a tömbben élő magyarságot, településeket költöztettek le a magyar falvak közé, így mellettük létrehoztak néhány évtizedre visszatekintő települést: Szvoboda, Danyilovka, Demicső, Badó, Ruszka Dolina. Kárpátalján a legtöbb magyar a megye alföldi részén él. Legtöbben a Beregszászi járásban. Tömbben élő magyar közösségek vannak az ungvári és a nagyszőlősi járásban; öt magyarlakta települése van a munkácsi járásnak. Szórványban élnek magyar közösségek a huszi, técsői, rahói járásokban. Ungvár (115 568 lakosából 7 magyar) területi székváros az Ung partján. Munkács: a Latorca partján, 8,5 százalék magyar a 81 637 lakosból. 1378-ban kapott városi jogot, amely 1633-tól örökjogon a Rákócziaké. Várát hősiesen védte Zrínyi Ilona a császári csapatokkal szemben. Volt börtön, 1920-tól laktanya, ma múzeum. Beregszász 26 050 lakosának fele magyar (48,5 százalék), talán azért a kárpátaljai magyarság kulturális központja. Eredeti neve Lampertszásza, talán mert I. Géza Rajnai szászokat telepített ide, akik a reformáció korára elmagyarosodtak. Tanárképző Főiskolája, Illyés Gyuláról elnevezett Magyar Nemzeti Színháza van. A négy legnagyobb és legtöbb magyart megtartó települést említettem. Varga Éva becslése szerint 150 ezer magyar lélek még nem adta fel, de az elmúlt két évben a mozgósítás és a gazdasági, anyagi gondok miatt a magyar lakosság tíz-tizenöt százaléka hagyta el szülőföldjét.
És mindezek ellenére bizakodó, derűlátó a Bécsbe szólított mezővári szakelőadó és honismereti vezető, aki szereti és büszke szülőföldjére!