Nosza, lett ebből nagy ribillió! A hír- és szennycsatornák, a nyomtatott sajtó, majd, ha nem is az egész, de a fél ország rögtön ezzel kezdett foglalkozni. Elvégre nálunk az oktatást mindenki a szívén viseli, és mindenki ért is hozzá! Egy ilyen súlyos esettel legalábbis a miniszterelnöknek vagy az államelnöknek kellene foglalkoznia. De mivel ők nem tették, ezért személyesen a tanügyminiszter vette kezébe a dolgot, és kijelentette, hogy ki fogják vizsgálni a megbotránkoztató, szörnyű esetet, amikor egy diákot ilyen aljas módon megaláz egy jó hírű tanár, aki mellesleg kitűnő eredményeket ért el diákjaival. Éppen ezért vizsgálóbizottságot indít a tanügy-minisztérium, a tanfelügyelőség, de az iskolának is vizsgálódnia kell.
Közben a híradásokban kezdtek jönni a cáfolatok is, hogy az nem is úgy volt, hanem másképp. Mostanáig a tanúk nem hivatalos vallomása szerint úgy tűnik, egy gyerek vetette fel, hogy ha térden állva csúszik a katedráig, akkor nagyobb jegyet könyöröghet-e ki az általa kapott ötös helyett. A tanár azt mondta: nem, és be is írta az ötöst a katalógusba. De hátravan még a tulajdonképpeni, minisztériumi és tanfelügyelői, iskolai, törvényes, valós vizsgálatok szakszerű lefolytatása és azok eredményének nyilvánosságra hozatala, továbbá a következtetések levonása. A bizottságok egy-egy colstokkal felszerelkezve mennek lemérni, hány métert kellett a szerencsétlen gyereknek térden csúszva vánszorognia. Az előzetes becslések szerint a katedra egyméternyire található annak a tanulónak a padjától, akit megaláztak, és aki megalázta magát egy jobb jegy és szebb jövője érdekében. Addig is a szülők nagy része kiállt az említett matematikatanár mellett.
Az jutott eszembe, hogy vajon hány gyerek mászná körbe négykézláb saját iskoláját, ha ezáltal átmenő jegyet kapna, például az érettségin. Nekem olyan emlékeim vannak megboldogult fiatalkoromból, mikor az egyetemen sokan alázták volna meg magukat (vagy szerencsésen meg is tették) egy-egy átmenő, esetleg nagyobb jegyért. Ezek már legendaszám maradtak meg emlékeimben.
Történt olyan, hogy öt kolléga már a pótvizsgák pótvizsgájára (re-re) jutott. Tudni nem sokat tudtak, és az utolsó vizsga után a tanár azt mondta: menjenek ki a teremből, és hagyják ott indexüket, amibe a jegyeket szokták beírni. Egy idő után a tanár elment. A diákok visszamentek, és kezdték keresni az indexeket. Végül megtalálták a katedra mellett a szemétkosárban egy-egy átmenő, ötös osztályzattal. Nem megalázottnak, hanem boldognak érezték magukat! Másik esetben, miután alaposan „levizsgázott” egyik diák, aki biztos volt benne, hogy meghúzza a prof, megalázó módon kezdett alkudozni az átmenő jegyért. A tanár adott neki egy ötöst, majd homlokon csókolta és azt mondta: most eredj ki, és mondd meg a kollégáidnak, hogy megcsókoltam a feneked, mert a te fejed olyan, akár egy s..g. Nem lett belőle országos botrány, csak egy vidám történet.
Úgy látszik, most már erkölcsileg nem elfogadható, ha megalázza magát valaki ilyen kis dolgokért, mint egy nagyobb jegy. Lehet, hogy már csak a szerelmes férfinak illik megaláznia magát térdre ereszkedve szíve hölgye előtt, akinek megkéri a kezét? És ugyebár ettől még nem esik le a karikagyűrű az ujjáról. Sőt! Ahogy az olasz énekest, Gianni Morandit is ugyancsak megalázhatta szereleme, mikor így fakadt dalra: Térden állva jövök hozzád!