Farcádi Botond
Ha nyugodtak lehetnénk afelől, hogy a romániai igazságszolgáltatás valóban az igazságot keresi és szolgálja, akkor minden bizonnyal nem kellene erről gondolkodnunk. Csak várnánk, hogy az illetékes hatóságok végezzék dolgukat. De túlontúl sokszor megtapasztaltuk már: a romániai igazságszolgáltatástól egyáltalán nem idegen a meghurcolás gyakorlata, magyar vonatkozású ügyekben pedig mintha gyakorta nem is ugyanazon törvények szerint járnának el, mint más esetekben.
Nem lehetünk tehát nyugodtak, és nem is sietnek tájékoztatni bennünket. A korrupcióellenes ügyészség szűkszavúan csak annyit közölt: tegnap az ország több megyéjében számos helyszínen tartottak házkutatást, köztük egy közintézményben is – ez volt a sepsiszentgyörgyi városháza. Ezt követően csak a fekete furgonban – a díszlet bizonyos elemei, úgy tűnik, nem változnak az idő múlásával – Bukarestbe kihallgatásra vitt elöljáró számolt be a nyomozók eljárásáról. S mert bizalmunk egyre kevesebb eme rothadó, velejéig romlott, a háttérben vagy immár nyíltan titkosszolgálati erők által irányított államban és intézményeiben, nem szabadulhattunk a gondolattól: mi lesz, mi lehet Antal Árpád után.
Feltörekvő, ambiciózus, egyre kedvesebb és élhetőbb városunk olyan vezetőt veszíthet, akinek víziója, álma volt Sepsiszentgyörgyről, ha mégoly gyakran kellett is kényszerleszállást végrehajtania balkáni viszonyok, bukaresti központosító törekvések örvényében.
Az egyre súlyosabb hitelességi válságba sodródó, legújabban a hosszú évek után végre börtönbe zárt Dan Voiculescu szekusbesúgó által irányított, szélsőséges magyarellenességéről híres Antena-tröszt hazugság- és szennyládáinak sorsáért aggódó RMDSZ egyik legnépszerűbb politikusát veszítheti el, ráadásul Antal Árpád azok közé tartozik, akik sikeresen terelték a szövetséget Gyurcsány Ferenc és a szocialisták ölelő karjaiból a nemzeti elkötelezettségű kormánypártok irányába.
Ha Antal Árpád politikai-közéleti pályájának véget vetnek, az egyik legnagyobb veszteség a székelyföldi autonómiamozgalmat érheti: a háromszékiek nyomása nélkül ugyanis nehezen elképzelhető, hogy az RMDSZ vezető szerveiben napirendre kerülhet még a térségi önrendelkezés kérdése.
A város, az RMDSZ, az autonómiamozgalom – veszteségnek már ez is óriási. És akkor még nem szóltunk arról, ami ebben az egzisztenciális kilátástalanság és mesterségesen gerjesztett etnikai konfliktusok, a velünk szemben folyamatosan alkalmazott kettős mérce, a titkosszolgálati machinációk és erőszak-szervezeti elnyomás okozta fojtogató légkörben ott motoszkálhat minden erdélyi, székelyföldi magyar fiatal fejében: megéri itt maradni ebben a mindinkább taszító, idegen, rothadó országban? Megéri itt vállalni bármiféle vezetői szerepet?
És ez lehet a legnagyobb veszteség: a hit, hogy lehet, hogy érdemes.
